Orbán a Blikknek: Ha tehetném, szívesen dolgoznék a futballakadémián

A második világháború történetéről, annak amerikai olvasatáról olvas könyveket Orbán Viktor, de mindig van nála irodalom is – erről beszélt a Blikknek a Fidesz elnöke. A politikus a magánélet mellett közéleti témákban is nyilatkozott.

A beszélgetésből kiderült, hogy a volt kormányfő beleszeretett a vitorlázásba, és új szenvedélyét Horvátországban gyakorolja.

Ezek a jachtok meg ezek, ez egy másik világ

– mondta annak kapcsán, hogy ő a kisebb vitorlásokat kedveli, amelyek fedélzete közel van a vízhez, ehhez képest a nagy jachtok szerinte „magasra visznek a víztől, gyakorlatilag olyan, mintha egy úszó szállodában lennél”. – A nagy hajó a szálloda, a kis vitorlás az meg a kemping. És én a vadkempingezést szeretem – jelentette ki Orbán, hozzátéve: „most egy ilyen vagány, vad táborozásban vagyok”. A volt kormányfő közölte, hogy ha lenne bakancslistáján, akkor első helyen szerepelne a görög-római Földközi-tengeri kultúrhelyszíneknek a vízről való megközelítése, a Földközi-tenger teljes partvidékének behajózása.

Orbán Viktor elárulta, hogy kapott felkérés egyetmi oktatásra, és már volt óraadó „négy-öt előadás erejéig a Református Egyetemen”. Rákérdeztek arra is, hogy civilként hogyan képzelné el mindennapjait, itt az unokáiról beszélt egyrészt, majd megemlítette, hogy van egy futballakadémiája (ez a felcsúti – a szerk.), és ott szívesen dolgozna.

A politikus a tusványosi előadása után a bulvárlapnak is értékelte a politikai helyzetet. Szerinte a mostani kormányra szavazó emberek álomvilágban élnek, a számok, tények és gazdasági folyamatok alapján sötét jövőt vízionált, mint mondta, „vért fogunk izzadni”. Kifejtette, hogy az új kormány egy nagyon kockázatos kísérletet csinál, de a választók vállalták ezt, bár figyelmeztette őket. Agresszivitás, erőszakosság, önkény van – jelentette ki -, gazdasági fellendülés pedig nem lesz.

Közölte, „az európai választás után azt kellett volna mondanom, hogy látom, hogy a fiatalok már nem hallgatnak rám, nem jutok el hozzájuk, talán unnak is, valami mást akarnak, és ezért váltani kell és fiatalítani, még a választás előtt. De én azt gondoltam, hogy ez ráér majd 2030-ban.

Ez egy hiba volt.

Ezt jobban kellett volna előre látnom.”

A parlamenttől való távolmaradását nemes egyszerűsggél így magyarázta: „most azért ne üljön ott az én tapasztalatommal egy ember a parlamentben, hogy elviselje, ami történik”. A feladatot átruházta a fiatalabb fideszeseknek: „ott a fiatalok tudnak vitézkedni, akik megmutathatják az oroszlánkörmeiket, bebizonyíthatják, hogy jók, hogy erősek, hogy bátrak”.

Politikai pályájának vége szerinte még nem jött el, csinálja ameddig bírja, „amíg az emberek azt nem mondják, hogy… az öreg most már fáradt a tanácsból, és jobb lenne, ha inkább otthon maradna”. – Lehet, hogy… lehet, hogy lesz majd egy ilyen pillanat, amikor azt mondják, hogy köszönjük szépen, most már a kéretlen tanácsaira nincs szükség, és a megérdemelt otthoni nyugalmát kellene inkább élvezni, de ez a pillanat még nem jött el – mondta Orbán Viktor.

Tusványosi előadását politológusokkal beszéltük át, erről szóló cikkünket itt olvashatja.

The post Orbán a Blikknek: Ha tehetném, szívesen dolgoznék a futballakadémián first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest