Cikkünk frissül…
Rég volt a történelemben annyi miniszterelnök, aki annyit ártott az országnak, mint ön – szólította meg Kálmán Olga (DK) kedden a parlamentben Orbán Viktort az azonnali kérdések órájában. A képviselő elmondta, hogy a kormányfő közvetlen családtagjai 18 céggel rendelkeznek, és tavaly több milliárd forint osztalékot fizettek ki maguknak.
Igaz, hogy az ön testvére vízumbizniszben érdekelt?
tette fel a kérdést Kálmán a Telex június 10-én megjelent cikkére utalva.
Üzleti ügyekkel a magyar miniszterelnök nem foglalkozik,
kezdte válaszát Orbánt és azt állította, hogy a pénzügyeiről 35 éve minden magyar tud, mert közzéteszi a vagyonnyilatkozatait és ha Kálmán Olga bűncselekményt lát, akkor tegyen feljelentést.
Komjáthi Imre arról beszélt, hogy ha kevesebb gazdag van, akkor magasabb szintű lenne az életszínvonal, az oktatás, kevesebb gyereknek kellene éhezni, tehát a magyar fejlődés útja, hogy kevesebb a szegény és kevesebb a gazdag.
Orbán szerint mióta „nemzeti kormány” van Magyarországon, megfeleződött a szegények száma és 1 millióval több ember dolgozik, de a baloldal ezt nem támogatja. Komjáthi azzal válaszolt vissza, hogy ha rendes törvényeket hoznak, azokat fogják támogatni, és megkérte, Orbán menjen el vele egyszer országjárásra.
A szegénységgel szemben nem a gazdagok ellen folytatott háború a megoldás (…) A kormánynak van három elvárása: a gazdagok fizessék be az adót, tartsák be a törvényeket és adjanak munkát az embereknek,
mondta viszontválaszában a kormányfő, aki szerint elő szokott fordulni, hogy mindenféle „budai úri gyerekek kioktatnak minket” a valóságról, de Komjáthitól ezt nem várta volna, mert ő munkásember, és a parlamentben olyan emberek ülnek, akik mind dolgoztak és abból a világból jöttek.
A miniszterelnök hozzátette: ha nincsenek gazdagok, nincsenek vállalkozók sem, és nem csak a munkavállalókat, hanem a munkaadókat is támogatni kell.
A Jobbik képviselői a devizahitelesekkel kapcsolatban kérdezték a miniszterelnököt, miszerint hajlandó-e a kormány kilakoltatási moratóriumot és felfüggeszteni a devizahitelekkel kapcsolatos végrehajtásokat. Erre Orbán válasza az volt, hogy a Jobbik az előző választáson összeállt azzal a baloldallal, amelyik a devizakatasztrófát okozta.
A szükséges jogszabályok elégségesek, a labda a bíróságoknál van,
majd említette az első olyan döntést is, amelyet az uniós ítélet alapján hoztak, és amelyről lapunk számolt be kedden. Z. Kárpát Dániel erre azt javasolta, hogy alakítsanak egy illetékes parlamenti bizottságot, de erre Orbán nem reagált semmit, csak megismételte a korábban elmondottakat.
Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője szerint Orbán kettősbeszéde nyomon követhető abban, hogy 2022-ben még Ukrajna EU-csatlakozását támogatta, a Közel-Keleten nem sürgeti a békét, és hogy privatizálni akarják a hadiipart. Ezt követően azt kérdezte, hogy mikor fog a miniszterelnök beszélni egy 1991-es ukrán népszavazásról, amely alapján széleskörű önrendelkezés járna a kárpátaljai magyaroknak.
Az, amit most ön csinál, használ a Kárpátalján élő magyaroknak?
tette fel a kérdést Orbán, majd megválaszolta, hogy nem. Hozzátette az alaptörvény támogatja a határon túli magyarok autonómiai törekvéseit, ezért erről nem kell vitázni. Ezután megerősítette, hogy a magyar kormány nem támogatja Ukrajna uniós tagságát.
Tordai Bence témája az Alkotmánybíróság által elkaszált klímatörvény volt, és a „a KDNP tényleges vezetőjeként” részt vesznek-e majd egy igazi klímatörvény létrehozásában a 2026-os kormányváltáskor. Orbán úgy reagált, hogy megérti, ha Tordai nem tudja, hogy ki a pártelnök, ugyanis annak a pártnak a frakcióvezetője (Párbeszéd), amiből kilépett. A kérdésre érdemben nem válaszolt, de újabb válaszában szamárságnak nevezte a Tordai által kezdeményezett klímatörvényt.
Amit ön mond, az az a javaslat, ami most teszi tönkre az Európai Unió gazdaságát.
Lukács László György (Jobbik) azzal indította a kérdését, hogy Magyarországon elszaporodtak a bűncselekmények, főleg a keleti országrészben, ezzel párhuzamosan tragikus, hogy a rendőrség létszámhiánnyal küzd, ráadásul a rendőröknek másodállást kell vállalniuk, hogy meg tudjanak élni. Javaslata szerint meg kell duplázni a vidéki rendőrök számát, nyissák ki a bezárt vidéki őrsöket, zárják börtönbe az embercsempészeket, a rendőrök munkaidő után is viselhessenek fegyvert, és a schengeni határon felszabadult rendőröket vezényeljék át Kelet-Magyarországra.
Orbán szerint ezzel szemben csökkent a baloldali kormányokhoz képest csökkent a bűncselekmények száma, majd erre részletes adatokat is felsorolt, egyetlen kategóriában történt növekedés, a kábítószer-kereskedelemben, de ez ellen most zajlik kampány. Lukács szerint az embereket nem az érdekli, hogy a múltban milyen volt a közbiztonság, hanem hogy most milyen, Orbán pedig erre azt állította, hogy a jobbikos képviselő a rendőrséget támadta.
The post Orbán: A szegénységgel szemben nem a gazdagok ellen folytatott háború a megoldás first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu