Orbán: Ha az EU nem tartja be az ígéretét, akkor a szankcióknak vége lesz

Thumbnail for 6327363

Orbán szerint sosem támogattuk a szankciókat, csak tudomásul vettük, hogy 27 országból 26 akarja azokat, és mivel nem akarunk kilépni az EU-ból, „és nem akarunk állandóan megakasztani mindent”, ezért folyamatosan elmondtuk, hogy nem értünk egyet, de nem vétózzuk meg őket, mert egyébként az „egész európai gépezet megbénul”.

Mint mondta, az ukránok viszont most elmentek addig a pontig, hogy megálljt kellett mondanunk. (Itt a miniszterelnök a háborús országon keresztül futó Barátság vezetékről beszél, amelyen a háborús ország leállította január 1-vel az orosz gáz szállítását.)

Kénytelenek voltunk nagyon komolyan és szigorúan megmondani, hogyha nem változtatnak ezen a szankciókat most el fogjuk törölni. Ha nagyon muszáj, Magyarország tudja azt mondani, hogy na akkor most mindenki menjen haza. De ez egy nagyon durva dolog, ezt csak a legvégső esetben szabad használni.

Orbán azt mondta, a szankciók feladásáért cserébe az EU megígérte, el fogja intézni, hogy az ukránok újra átengedjék az orosz gázt a területükön. Ezután arról beszélt, hogy az ukránok tőlünk függnek, nélkülünk egyetlen napig sem tudnak harcolni. „Csak a sarkunkra kell állni, és megmondani, hogy kedves ukrán barátink, mindent értünk, de nekünk ez kell. Engedjétek át az orosz gázt” – tette hozzá. „Hogyan akartok ti az Európai Unióhoz közelebb kerülni ha kibabráltok a közép-európai országokkal. Álljon meg a menet – folytatta.

Habár szerinte megkapták a garanciákat, benne is felmerül a cinizmus, hogy vajon be fogja-e tartani a Bizottság az ígéretét.

Azt mondta, a szankciókról fél évente dönteni kell, és ha nem tartják be, akkor eljutunk addig a pontig, hogy nem csak felvetjük a szankciók eltörlését, hanem meg is tesszük ezt. „Ha a Bizottság nem tartja be, amiről megállapodtunk, akkor a szankcióknak vége lesz” – fenyegetett.

The post Orbán: Ha az EU nem tartja be az ígéretét, akkor a szankcióknak vége lesz first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest