„Orbán közvetve, de most először ismerte el, hogy a Tisza már előnyben van” – így látták a kormányfő beszédét az elemzők

A sok korábbi ismert téma mellett egy valódi, ráadásul jelentős újdonság is elhangzott Orbán Viktor október 23-ai beszédében – kezdi az Orbán-beszéd értékelését a 24.hu-nak László Róbert, a Political Capital elemzője.

A miniszterelnök többek közt azt mondta a Kossuth téren felállított színpadon: „öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról. (…) De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le, mert minden magyar felelős minden magyarért.”

Nem a vezetőikről beszélek, nekik megvannak a gazdáik, ők pontosan tudják, mit tesznek és miért. De van sok magyar, aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, amikor Brüsszelt és a Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja. El kell mondanunk nekik, hogy Brüsszel ma nem a segítség, hanem a veszedelem. (…) Akik azt hiszik, hogy a kormányváltást támogatják, valójában a háborút támogatják, ha tudnak róla, ha nem. (…) Akik a kormányváltást akarják, nem a jobb életet, hanem éppen ellenkezőleg, az adóemelést, a nyugdíjadót, a rezsicsökkentés eltörlését és a családtámogatás megcsonkítását támogatják. És ez így van akkor is, ha ők nem tudják, nem hiszik, vagy nem akarják hinni. Beszélni kell hát velük.

Ezt a részt emelte ki lapunknak újdonságként László Róbert. A választási szakértő szerint ugyanis

The post „Orbán közvetve, de most először ismerte el, hogy a Tisza már előnyben van” – így látták a kormányfő beszédét az elemzők first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest