A következő téma a kormánynak az Otthon Start elnevezésű új otthonteremtési támogatása volt.
Orbán először azt mondta, hogy eddig „ami pénze volt Magyarországnak”, abból arra törekedtek, hogy lehetőleg a fiatal családosoknak nyújtsanak támogatást. Az új program lényegét ezzel szemben úgy foglalta össze, hogy „mindegy hol laksz, mindegy hány éves vagy, mindegy, mi a családi állapotod, ha az első lakásodat akarod megszerezni, akkor ezt a hitelt igénybe veheted”.
Elmondta, hogy a 40 év alattiak jelentős többsége nem saját lakásban lakik, és bevallotta, hogy a fiatalok állami segítség nélkül láthatóan nem tudnak lakáshoz jutni ebben az országban.
Az Otthon Starttal kapcsolatban még elmondta, hogy ehhez 10 százalék önerő szükséges. Emellett dolgozik azon, hogy a kormány segíteni tudjon külön az állami alkalmazottaknak is.
The post Orbán szerint is látszik, hogy a fiatalok állami segítség nélkül nem tudnak lakáshoz jutni first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu