Orbán Viktor szombaton délelőtt megtartotta szokásos éves beszédét a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. A beszédet követően telefonon értük el Galgóczi Esztert, a Forrás Társadalomkutató Intézet politikai elemzőjét, Zárug Péter Farkas politológus, egyetemi docens pedig írásban küldött lapunknak gyorselemzést.
Galgóczi szerint a választási vereség utáni első tusványosi Orbán-beszédben jócskán voltak érdekességek, de tartalmilag inkább az eddigi jelszavak megerősítésének szándéka érződött benne, mintsem az, hogy új irányokat szabjon. Az „önkény” szó használata jellemezte, de az önkény elleni ellenállást már elkezdték a Fidesz-tábor hangadói megfogalmazni olyan eseményeken, ahol Orbán nem jelent meg. Galgóczi szerint az egykori kormánypárt számára a legnagyobb kérdés, hogy Orbán Viktor szerepe hol van a történetben:
Amíg eddig minden alkalommal ő adta meg a kezdőhangot, amit aztán a Fidesz vezető arcai visszhangozni tudtak, ez a fajta iránymutató, kezdeményező attitűd mára teljesen elmaradt.
Az elszámoltatás mártírja lehet Orbánból?
The post „Orbán tényleg más mozit vetít egyre csökkenő közönségének” – Galgóczi Eszter és Zárug Péter Farkas az Orbán-beszédről first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





