Orbán: Természetesen mindannyian úgy érezzük Magyarországon, hogy a munkánk nincs megfizetve

Jövő évtől 322 800 forintos minimálbért és 373 200 forintos garantált bérminimumot jelentett be egy ma délelőtti sajtótájékoztatón Orbán Viktor. Felszólalásában a miniszterelnük hangsúlyozta, hogy a most létrejött bérmegállapodás nem a kormány érdeme, hanem a munkaadók és a munkavállalók között jött létre. A minimálbér így 11 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal nő január elsejétől, ami összesen 700 ezer embert érint.

A mi nagy tervünk az az, hogy Magyarország egy munkaalapú társadalom legyen

– hangsúlyozta Orbán, aki beszédében a segélyalapú jóléti társadalmakkal állította szembe az „izomerőn és szellemi teljesítményen” alapuló gazdasági fejlődést.

A kormány megállapítása szerint jelenleg 65 ezer állás nincs betöltve Magyarországon, ebből 35 ezret vendégmunkásokkal terveznek betölteni, további 30 ezret pedig – reményeik szerint – hazai forrásból. Összességében tehát Orbánék a foglalkoztatás növekedésére számítanak.

Természetesen mindannyian úgy érezzük Magyarországon, hogy a munkánk nincs megfizetve. Én a nagyon kevés kivételek közé tartozom

– mondta a miniszterelnök, majd hozzátette: a bérrel kapcsolatos kérdéseket a munkaadóknak és a munkavállalóknak kell megbeszélnie, ez az egészséges megoldás. Orbánnak rémálom, ha a minimálbérről a kormánynak kell döntenie. „Nekünk nagyon fontos, hogy a piac elsőbbséget kapjon a bérek meghatározásában” – hangsúlyozta.

Az állami alkalmazottakra vonatkozóan kijelentette: a kormány munkaadóként minimum 15 százalékkal emeli a béreket a jövő évtől.

The post Orbán: Természetesen mindannyian úgy érezzük Magyarországon, hogy a munkánk nincs megfizetve first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest