Ami a covid óta értékelhető a miniszterelnök szerint, aki a fiatalok távlati kilátástalanságának témájával kezdi az intejrút, erről átkötve pedig az Otthon Start programmal. Orbán a bizonytalanságok mellé teszi még a háborút, illetve Trump vámháborúját is némi meglepetésre. És a mesterséges intelligenciát is.
Ebben a helyzetben Orbán szerint minden segít, amihez egy fiatal oda tudja kötn iaz életét, össze tud állítani magának egy „néhány évre szóló élettervet”. Ebben próbálja őket segíteni a kormány a „lakásüggyel”. Orbán szerint a nyugati koncepció az, hogy keress eleget, és majd bérelsz valamit, az a lényeg, hogy az ember lakjon valahol. A magyar ember viszont Orbán szerint ebben is más, mert a magyar ember úgy gondolkodik, hogy „az én házam, az én váram”. Ráadásul akinek van ingatlana, az egy nemzeti közösségnek is része tulajdonosként.
„Ez egy lehetőség, ez egy ajánlat, fontolják meg, éljenek vele” – üzent végül a miniszterelnök a hitelfelvevőknek.
The post Orbán: Van baj a világban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu