A Hetek munkatársa kérdezte meg a Washington felé tartó WizzAir-gépen Orbán Viktortól, hogy látott-e már olyan belső felmérést, amelyben nem a Fidesz vezetett, illetőleg, hogy előfordulhatott-e már, hogy hamis adatokat kapott.
A miniszterelnök szerint olyan számokat még tettek elé, amelyek nem a valóságot tükrözték, 2006-2007 óta pedig egy olyan esetre emlékszik, amikor egy belső felmérésben nem a Fidesz vezetését mutatták ki.
„Ez még 2021-ben volt, amikor a baloldali ellenzék egy előválasztás után összedobta az erőit.
Akkor egy hangyányival, de előttünk volt az egyesült ellenzék. Azóta csak olyan felmérést láttam és ismerek, amely egy megbízható, erős, de komoly munkát követelő kormánypárti előnyt mutat
– mondta Orbán, aki már idén tavasszal az ÖT-nek adott interjújában is beszélt arról, hogy 2021-ben az ellenzék előttük volt.
A Direkt36 nemrég arról írt, hogy a tavaszi hónapokban a Fidesz belső mérései is azt mutatták, hogy az őszhöz képest még nagyobb arányban vezetett a Tisza, de ezeket a számokat nem kötötték a nyilvánosság orrára.
Arról, hogy most mit mutatnak a közvélemény-kutatások, az alábbi cikkünkben írtunk.
The post Orbán Viktor: 2021-ben egy hangyányival, de előttünk volt az ellenzék, azóta a Fidesz vezet first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





