Október 23-án nemcsak Budapest utcáin, de az online térben is a béke hangja volt a legerősebb – kezdte Facebook posztját Orbán Viktor, aki szerint a Digitális Polgári Körökben már több mint 90 ezren vannak, 10 ezren a Békemeneten csatlakoztak a DPK-hoz.
Bejelentette, hogy útjára indítják a Digitális Polgári Körök első országjárását. A „roadshow-t” több helyszínen rendezik meg. Az eseményen való részvétel ingyenes, azonban kizárólag regisztrált DPK-tagok számára látogatható.
A roadshow oldala szerint az első állomás Győrben lesz november 15-én, majd ezt követi Nyíregyháza, Kecskemét, Mohács, végül pedig Szeged december 20-án.
Magyar Péter október 23-án jelentette be, hogy Út a győzelembe elnevezéssel november 5-én újabb országjárásra indul. A Tisza Párt elnöke azt ígérte, ez lesz az eddigi legfontosabb országjárása, és az ország minden szegletébe, minden magyarhoz eljut majd.
A Tisza Párt elnöke nem sokkal az után, hogy Orbán kiposztolta a DPK országjárását, bejelentette, hogy a miniszterelnök által megadott időpontokon és helyszíneken a Tisza is ott lesz.
Miniszterelnök Úr!
A TISZA és a mellette álló többség megmutatja Önnek élőben, hogy milyen a valódi országjárás és milyen az, amikor egy politikus nem csak a sajátjai elé mer kiállni előre megírt kérdésekre válaszolni.
Szóval találkozunk a megadott városokban és napokon
The post Orbán Viktor bejelentette, útjára indítják a Digitális Polgári Körök első országjárását first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





