Orbán Viktor esetleges területi igényei miatt vezetné be a kötelező katonai kiképzést egy szlovák miniszter

Váratlan kijelentést tett egy csütörtöki sajtótájékoztatón Rudolf Huliak, Szlovákia sportminisztere, aki azt pedzegette, hogy be kellene vezetni északi szomszédunknál a kötelező katonai kiképzést a 18 év feletti szlovák férfiak számára.

Az orosz-ukrán háború árnyékában Európában megfigyelhető az elmúlt hónapokban egy fegyverkezési láz, a Napunk szemléje szerint ugyanakkor a szlovák politikust nem az oroszok aggasztják leginkább, hanem a magyarok. Huliak arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar állam több szlovákiai városban is történelmi épületeket vásárol fel, miközben Orbán Viktort fotózták már olyan Nagy-Magyarországot ábrázoló sállal, amin Szlovákia is Magyarország része volt.

Olvasom Orbán üzeneteit, a trianoni határok felülvizsgálatáról szólókat is, mindezek számomra olyan jelzések, amelyekkel foglalkoznunk kellene

– jelentette ki a sajtó képviselőinek, de arra konkrétan nem tért ki, hogy Orbán mely üzeneteit találja aggasztónak.

Huliak az első Szlovákiában, aki a jelenlegi Fico-kormány tagjaként nyíltan felhívta a figyelmet Szlovákiában a „magyar veszélyre”, korábban Rastislav Káčer korábbi külügyminiszter mondott hasonlókat, őt emiatt uszítással vádolta több szlovákiai magyar politikus.

Huliak a tervei szerint a kormánykoalícióval és a nyilvánossággal is meg akarja vitatni a felvetését. Nem klasszikus sorkatonaságra gondol, kifejtette, hogy a kiképzés az elképzelései szerint nem laktanyákban folyna, hanem mindenkinek az állandó lakhelyéhez közel. A svájcihoz hasonló hadsereget képzel el, elismerve egyúttal azt is, hogy békeiődben ez egy nagyon költséges vállalás lenne. Szerinte ugyanakkor elkerülhetetlen a dolog.

The post Orbán Viktor esetleges területi igényei miatt vezetné be a kötelező katonai kiképzést egy szlovák miniszter first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest