Orbán Viktor nem firkál, rejtjelez

Orbán Viktor az ATV-s interjú után Rónai Egonnak adta a beszélgetés közben készített jegyzetét, rajzát. A miniszterelnök közösségi oldalán tett közzé fotót, videót, amelyben úgy jellemezte alkotását, hogy „nonfiguratív, modern”. A Blikk kérdésére a kormányfő megerőssítette, hogy az ábrák nem krikszkrakszok, régóta így jegyzetel.

Ez rejtjeles, rajtam kívül senki nem érti. Egyébként ilyenkor nem rajzolgatok, hanem jeleket teszek a papírra. Ezt csak hosszabb interjúknál csinálom, rövideknél nem lenne értelme, mert ott fejből megy minden. A hosszabb interjúknál viszont az a helyzet, hogy egy kérdésről öt válasz jut eszembe. Ha mindet el akarom mondani, akkor ezeket rendszerbe kell foglalni, erre valók ezek a jelek. Kontúrt kell adni a válaszoknak, különben szétcsúszik az egész. Ezért tartom magam – mondjuk úgy – fegyelmezett állapotban és ezért rajzolok. Bár ezek tulajdonképpen nem is rajzok, inkább egy sajátos nyelv lenyomatai.

A miniszterelnök azt mondta, az ábrák nem szavakat jelentenek, azok megvannak a fejében, ezek inkább egyfajta sorrendet határoznak meg. Arra a kérdésre, bárki más képes lenne-e értelmezni ezeket, azt felelte: nem! Ez azért lényeges, mert korábban Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő közösségi oldalán nagyon komoly hibának nevezte a jegyzet bemutatását. Úgy fogalmazott:

A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka” egy interjú alatt, hanem pszichológiai profiltérkép.(…) Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba. Ez nem esztétika kérdése, hanem nemzetbiztonsági alapelv:
a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.
És ha én képes vagyok olvasni benne – más is tud. Adott esetben meg jobban is.

The post Orbán Viktor nem firkál, rejtjelez first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest