Az amerikai kormány által nyilvánosságra hozott Epstein-akták között van egy érdekes SMS-váltás Steve Bannon és Jeffrey Epstein között, amelyben Orbán Viktort is említik, vette észre a Válasz Online.
Az SMS-váltás 2018 márciusában történt, amikor Bannont már eltávolította Trump Washingtonból (Bannon korábban az elnök kampányigazgatója, majd főtanácsadója volt), és éppen Európában utazgatott, hogy segítsen megszervezni azt a szélsőjobbos európai politikai csoportot, amit végül csak 2024-ben alapítottak meg Patrióták Európáért néven. Többek között Orbán Viktor szervezésében.
Az üzenetváltás idején még csak a 2019-es EP-választásra készültek a pártok, és akkor még ez az új szervezet nem jött létre: a Fidesz például egészen 2021-ig a Néppártban maradt.
Bannon ennek ellenére már akkor tanácsadóként tekintett magára, és éppen Lille-ben vett részt a Nemzeti Front (mai nevén Nemzeti Tömörülés) nevű, Marine Le Pen vezette párt gyűlésén. Azért csetelt Epsteinnel, mert utóbbi Párizsban volt, és arról egyeztettek, össze tudnak-e futni a napokban, ha már mindketten Franciaországban időznek.
Az SMS-váltás a következő volt:
Bannon: Most a Front tanácsadója vagyok; Salvini / Liga, AfD, Svájci Néppárt, Orbán, Föld és Szabadság; Farage *** jövő májusban európai parlamenti választások lesznek *** 92 mandátumról 200-ra mehetünk *** leállíthatunk bármilyen kriptoszabályozást vagy amit csak akarunk.
Epstein: Vettem.
A Föld és Szabadság esetében nem világos, hogy mire gondolhatott konkrétan.
A beszélgetés lényegi része viszont egyértelmű, Bannon arról győzködte Epsteint, hogy az új európai tömb azért lehet jó, mert az üzletei érdekeit lehet érvényesíteni majd általa.
Nem sokkal később egyébként Bannon Budapesten is járt, és méltatta Orbán Viktor nagyszerű politikáját, egy magyar kormány által rendezett konferencia vendégeként, olvasható a cikkben.
Az RTL Híradó vasárnap számolt be róla, hogy a szexuális ragadozó többször járhatott Budapesten, és egy Király utcai ingatlanhoz is köze volt, amit egy Magyarországon is dolgozó norvég producerrel próbált meg eladatni.
The post Orbán Viktor neve is feltűnik Steve Bannon és Jeffrey Epstein SMS-váltásában first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





