Orbán Viktor Székesfehérváron: „Nyilván ebben a városban is vannak tiszások, csak itt nem szokás elrontani mások örömét”

Két nappal a választás előtt a miniszterelnök – közvetlenül azután, hogy Rónai Egonnal beszélgetett – Székesfehérvérra látogatott. Orbán Viktor azt mondta, Fehérvár eddig mindig szerencsét hozott, mert itt tartották a kampányzáró nagygyűlést (azt nem tette hozzá, hogy idén Budapesten, a Várban zárja a kampányt szombaton).

Feltűnő volt, hogy beszéde közben nem volt hallható bekiabálás, ahogy eddigi országjárásának több helyszínén. Meg is jegyezte beszéde elején, hogy „ilyenkor tiszások szoktak óbégatni”, de ez Fehérváron nem szokás.

Nyilván ebben a városban is vannak tiszások, csak itt nem szokás elrontani mások örömét. Az ünneprontás sosem okozhat örömet, az ünnep mindig erősebb, mint a rontás, ezért nincsenek itt tiszások

– mondta Orbán, aki arról kezdett értekezni, hogy néhány hónappal ezelőtt a digitális térben redszeneresen megtámadták őket, durváskodtak velük. „Ha bárki kimert állni egy olyan véleménnyel, ami nem esett egybe a Tiszáével, falkában uszultak ránk” – fogalmazott, és hozzáttete, akkor a fideszesek jelentették a csendes többséget. De szerinte

ez az elmúlt három hétben megváltozott, már mi vagyunk a hangos többség.

Orbán arról is beszélt Székesfehérváron, hogy a háborúnak még nincs vége, Európa továbbra is folytatni akarja azt. Ha nem figyelünk, belerángatnak minket is, ezért nagy nemzeti összefogás kell a háború ellen. Ha megkapják a bizalmat, nem engedik, hogy Magyarországot belevigyék a háborúba – ígérte Orbán.

Azt kívánja a tiszásoknak, addig álljanak egy lábon, amíg az ukránok visszafizetik a 90 milliárdos uniós hitelt, amit Magyarország nem szavazott meg.

Szerinte joggal érzik igazságtalannak az emberek azt, hogy az elmúlt négy évet végigdolgozták, és messzebbre kellett volna jutniuk. Igazuk van Orbán szerint, de minden azért van, mert a háború blokkolja az európai és a magyar gazdaságot.

Nem lát abban kivetnivalót, hogy valaki alapít egy új pártot, és a mostani kormányzat helyére akar lépni. Abban sincs szerinte kivetnivaló, hogy valaki miniszterelnök akar lenni.

De mindennek rendelt ideje van. Valamikor az izgalom, a kaland, a kockáztatás a fontos, de vannak nehéz idők, amikor nem szabad változtatni, csak a biztonság jelentheti a jó választást.

Székesfehérváron is elmondta, hogy 3 millió szavazatra van szükségük. A kampánynak szerinte még nicns vége, még két napig dolgozni kell. Hogy mi a feladat? Az, hogy mindenki hozzon el mindenkit.

The post Orbán Viktor Székesfehérváron: „Nyilván ebben a városban is vannak tiszások, csak itt nem szokás elrontani mások örömét” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest