Orbán Viktor: Szintlépés történt Gyöngyösön

Az elmúlt napokban egyfajta szintlépés történt Gyöngyösön. A Tisza Párt bűnözőknek adott pénzt azért, hogy egy fideszes rendezvényen megfélemlítsék a hallgatóságot és az előadót. Eddig ilyen nem történt. Ezért úgy érzem, hogy nekem az elkövetkező hetven napban az is feladatom lesz, hogy nyugalomra és higgadtságra intsek és kérjek mindenkit

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Délmagyar című lapnak adott, szerdán megjelent interjújában.

Emlékeztetőül: február 22-én Lázár János építési és közlekedési miniszter a Balatonalmádiban megtartott fórumán a magyar cigányokról azt mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti. Ez a valóság”.

A miniszter mondatai széles körben tiltakozást váltottak ki, olyannyira, hogy pár nappal később Lázár bocsánatkérésre kényszerült. Ez sem volt elég azonban, hiszen a múlt héten Gyöngyösön tiltakozók zavarták a fórumát. Erről a kormánypárti média és fideszes politikusok azt állították, hogy a Tisza Párt bérelte fel a tüntetőket, Lázár pedig a fórumán emelt hangon arról beszélt, hogy az ellenzék győzelme esetén éppen olyan káoszra lehet majd számítani az országban, mint amit a gyöngyösi fórumon ő tapasztalt.

A szintlépés többek szerint mégsem az volt, hogy a miniszter szavai után felháborodott tüntetők jelentek meg Lázár fórumán, hanem az, hogy mindezek után a kormánypárti média, majd maga a miniszter is olyan érzékeny személyes adatokat hozott nyilvánosságra a gyöngyösi roma tüntetőkről, amelyek jogszerűen nem kerülhettek volna pártokhoz vagy politikusokhoz.

A kormánytól független jogász szakértők szerint ezeknek a bűnügyi személyes adatoknak a megszerzése és a közlése törvénysértő – feltéve, hogy valósak. Ha nem, akkor pedig rágalmazás valósulhatott meg.

Az interjú további részében a miniszterelnök azt is mondta:

Ha nem nemzeti kormánya lesz Magyarországnak, akkor a magyarok pénzét elviszik Brüsszelbe, elviszik Ukrajnába: nem lesz rezsicsökkentés, nem lesz családtámogatás, vége lesz a vállalkozásfejlesztésnek, a 3%-os lakáshitelnek.

Orbán Viktor hozzátette: tizenhat éve kormányoznak, ezért nemcsak a pozitívumokat, hanem a problémákat is ismerik, és – mint fogalmazott: „ezekre a bajokra mi tudjuk a megoldást, és van megfelelő tapasztalatunk a megoldásukhoz”.

„Most olyan időket élünk, hogy a kormányváltás veszélyes dolog, ezért is mondjuk: a Fidesz a biztos választás” – fogalmazott a megyei lapnak adott interjújában a kormányfő.

The post Orbán Viktor: Szintlépés történt Gyöngyösön first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest