Orbán Viktorral bútorozott össze a Mercedes-Benz vezetése a német sajtó szerint

Thumbnail for 6455825

A Stuttgarter Nachrichten szerint a német Mercedes-Benz nem veri nagydobra, hogy vezérigazgatója, Ola Källenius rendszeresen egyeztet a magyar politikai vezetéssel, köztük Orbán Viktor miniszterelnökkel. „A kapcsolatok ápolása érdekében a konszernvezető a legmagasabb szinten tart fenn kapcsolatokat a magyar politikával. Erről azonban a német közvélemény lehetőleg minél kevesebbet tudjon” – idézi a lap cikkét az mfor.hu.

A találkozókról kizárólag a magyar fél számol be, a német autógyártó sem előzetesen, sem utólag nem ad ki hivatalos tájékoztatást. Így volt ez akkor is, amikor március közepén Orbán Viktor Källeniusszal együtt pózolt a magyar zászlók előtt – mindketten azonos öltözetben –, vagy amikor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán tett közzé egy képet a Mercedes vezérigazgatójával, a cég lobbiügyekért felelős vezetőjével és Orbánnal közösen.

A Mercedes ezekre a megkeresésekre nem reagál, még azt sem erősíti meg, hogy a találkozók egyáltalán megtörténtek volna. A lap kérdéseire sem adott tartalmi választ a vállalat. Arra sem reagált, hogy miként egyeztethető össze a magyar miniszterelnökkel való együttműködés azokkal az értékekkel, amelyeket a Mercedes egyébként a magáénak vall – például a demokrácia, a jogállamiság vagy az AfD programjával szembeni elhatárolódás.

A háttérben a termelési hálózat átszervezése áll. A Mercedes jelentős mértékben csökkenti a németországi gyártókapacitását, és ezzel egyidejűleg bővíti a magyarországi jelenlétét. A cég célja, hogy az európai gyártásban megduplázza az alacsony költségű országok arányát, így a jelenlegi 15-ról 30 százalékra növelnék ezt a részesedést.

A stuttgarti székhelyű autógyártó évente 100 ezer autót szeretne inkább Magyarországon gyártani, mint Németországban. Több ezer munkahely vándorolhat hazánkba. Wilhelm szerint „ott az úgynevezett tényezőköltségek – amelyek közé elsősorban a bérek tartoznak – 70 százalékkal alacsonyabbak, mint Németországban.”

A kecskeméti gyárban a tervek szerint évente 100 ezerrel több autó készül majd – olyan mennyiség, amely eddig Németországban gördült le a gyártósorokról.

A lapban később véleménycikk is megjelent, mely középpontjában a Mercedes és a Bosch magyarországi terjeszkedése áll. A szerző, Matthias Schmidt arra figyelmeztet: miközben a német ipar vezetői új piacokat keresnek a világ feszültségekkel teli térségeiben, egyre gyakrabban kötnek üzleteket olyan kormányokkal, amelyek nyíltan figyelmen kívül hagyják a demokratikus szabályokat.

„Hogy maguk az érintettek sem érzik teljesen komfortosan magukat ezekkel az üzletekkel, az abból is látszik, milyen titokban akarta kezelni a Mercedes vezérigazgatója, Ola Källenius a legutóbbi látogatását Orbánnál” – idézi a szerzőt az mfor.hu.

The post Orbán Viktorral bútorozott össze a Mercedes-Benz vezetése a német sajtó szerint first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest