Orbánhoz nem jött el, Vučić meghívását vajon elfogadja Trump?

A Szerbia és az Egyesült Államok viszonyában beállt gyökeres változásról beszélt a Fox Newsnak adott interjújában Aleksandar Vučić, déli szomszédunk elnöke, aki egyúttal leszögezte: ez a fordulat nagyrészt Donald Trump adminisztrációjának köszönhető, illetve arról, hogy megítélése szerint mostanra már máshogy néz az amerikaiakra Szerbia népe, akiknek emlékeiben élénken élnek még a kilencvenes évek és a NATO-bombázások.

Az interjúban Vučić méltatta Trumpot, amiért annak Balkán-politikája nem a politikai nyomásgyakorlásra, hanem a gazdasági együttműködésre koncentrál, ennek is köszönhető szerinte, hogy a szerb emberek nagyon másképp látja a Trumpékat, mint a korábbi amerikai kormányokat. „Ha arra kérnénk a szerb embereket, hogy hasonlítsák össze Clinton és Trump kormányzatát, vagy a demokratákat a republikánusokkal, el sem hinnék” – magyarázta amerikai beszélgetőpartnerének Szerbia elnöke. Bill Clinton nevének említése nem véletlen, mivel ő volt az Egyesült Államok elnöke 1999-ben, amikor a NATO bombázni kezdte Jugoszláviát a koszovói háború idején. A bombázás 1999. március 24-től 1999. június 10-ig 78 napon át tartott, és azzal ért véget, hogy a jugoszláv hadsereg kivonult Koszovóból. A NATO vezető ereje már ekkor is az Egyesült Államok volt, ezért alakulhatott ki amerikaellenesség Szerbiában, ami Vučić szerint úgy tűnik, kopni kezdett.

A szerb elnök az interjúban beszélt arról is, hogy meghívta Trumpot Belgrádba.

Remélem, hogy vendégül láthatjuk majd. Több ember áll készen a fogadására és az üdvözlésére, mint ahányra számítani merne. Merem állítani, hogy talán százezernél is többet

– mondta Vučić.

Председник Вучић оценио је да су односи Србије и САД прошли кроз драматичну трансформацију у време мандата председника Трампа и да је та промена изменила перцепцију јавности у земљи у којој су сећања на НАТО бомбардовање 1999. године дубоко укорењена.https://t.co/75usSmyVv4 pic.twitter.com/5PrnjugmYH

— СНС СРБИЈА (@sns_srbija) June 10, 2026

Az interjúban szóba került az is, hogy Vučić hajlandó lenne-e fontolóra venni Koszovó függetlenségének elismerését annak érdekében, hogy felgyorsuljon országa csatlakozási folyamata az Európai Unióhoz. A szerb elnök erre azt mondta, „nem áll készen az országa alkotmányának megsértésére”, és kifejtette, hogy a gazdasági együttműködéseket és a kapcsolatok javítását előbbre kell helyezni a politikai státuszokról szóló tárgyalásoknál. Hozzátette, ő maga a kompromisszumok híve, mindig nyitott volt az ilyen jellegű megoldásokra, ami sok eredményes nemzetközi kapcsolatot eredményezett neki. „De nem beszélek senki függetlenségének elismeréséről” – szögezte le.

Orbánhoz nem jött el Trump

Kiváltképp azután, hogy Orbán Viktor egy delegáció élén tavaly ősszel a Fehér Házban járt Donald Trump meghívására, a Fidesz kampánycsapata minden követ megmozgatott azért, hogy a gesztus viszonozva legyen, és az amerikai elnök eljöjjön Magyarországra még az év első felében, hogy Orbán mellett kampányoljon az áprilisi országgyűlési választás előtt. Végül Orbánnak be kellett érnie videóüzenettel, és hogy Trump a saját közösségi oldalán több alkalommal is megosztotta újként ugyanazt a posztot, melyben biztosította támogatásáról a választást végül elveszítő kormányfőt.

Alelnöke, JD Vance viszont húsvétkor eljött Magyarországra, ahogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter is járt Budapesten a tavasszal, igaz, utóbbi nem egy kampányfogás részeként.

The post Orbánhoz nem jött el, Vučić meghívását vajon elfogadja Trump? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest