Méretes aszteroida közelíti meg a Földet január elején – írja az IFLScience. A 887 Alinda jelölésű kisbolygó 100 éve nem volt ilyen közel a bolygónkhoz, a napokban azonban távcső segítségével is látni lehet.
Az aszteroidát Max Wolf német csillagász fedezte fel a Heidelbergi Obszervatóriumban 1918. január 3-án. A kisbolygók mérete a Cerestől – egy nagyjából 940 kilométeres átmérőjű törpebolygótól – az egészen apró, pár méteres kövekig terjed, 4,2 kilométerre becsült átmérőjével a 887 Alinda tehát valódi ritkaságnak számít.
Ez egyike annak az 5 nagy aszteroidának, amely a Virtual Telescope Project becslései szerint 15 millió kilométernél közelebb kerül a Földhöz 2200-ig.
Noha a 887 Alindát nem tekintik potenciális veszélyes aszteroidának, excentrikus pályája révén egyszer-kétszer meglehetősen közel kerülhet a Földhöz. A 100 éven belüli legközelebbi találkozásra szerdán, január 8-án került sor, amikor is az aszteroida 0,08220 csillagászati egységre (AU) volt a Földtől. Bár ez közelinek tűnhet, valójában 12,3 millió kilométert jelent, vagyis a Holdtól való távolság 32-szeresét.
Az objektum fényessége várhatóan január 12-én, magyar idő szerint este fél 7 körül éri el a csúcsát.
A szakértők becslései szerint a 887 Alinda legközelebb 2087. január 25-én kerül hasonlóan közel a Földhöz: ekkor várhatóan 0,16633 AU távolságra lesz majd a Földtől.
The post Óriási aszteroida közelítette meg a Földet first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu