Óriási izgalmak után maradt bent az A csoportban az u18-as női hokiválogatott

Az U18-as magyar női jégkorong-válogatott 7-5-re legyőzte Finnországot, és ezzel bent maradt az A csoportban, a világ legjobb nyolc csapata között.

A magyar csapat a csoportjában Svédországtól (1-4), Kanadától (0-14) és Svájctól is kikapott (0-2), majd a negyeddöntőben 9-0-ra alulmaradt az Egyesült Államok ellen, így a finnek elleni csata döntött arról, hogy sikerül-e megragadnia az A csoportban.

Az első harmadban a finnek kétszer is vezetést szereztek két emberelőnyős góllal, de Polónyi Petra és Hiezl Réka Effi révén mindkétszer egyenlített a magyar csapat.

A második harmad is finn találattal kezdődött, de a második húsz perc végén már a magyar csapat állt jobban, mert Temesi Blanka és Tamás Helga is beköszönt az északiaknak.

Lehozták a kapust, de hiába

Julia Kuhta szép lövésével 5-5-nél ismét utolértek minket a finnek, de előbb Hiezl nyert meg két párharcot, hogy utána csodás villanás után visszavegye a vezetést, majd Polónyi szerzett emberelőnyös gólt. A finnek a kapust lehozva rohamoztak, és bár 6-5-re feljöttek, a nagyon agilis Polónyi egy korongszerzés után bevetődve az üres kapuba emelte a korongot, és ezzel el is döntötte a meccset.

Ami azt jelenti, hogy az U18-as csapat jövőre is a világ élvonalában szerepelhet majd!

The post Óriási izgalmak után maradt bent az A csoportban az u18-as női hokiválogatott first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest