Korrupció gyanújával őrizetbe vették a kijevi biztonsági erők a volt ukrán energiaügyi miniszterhelyettest, egyben az Enerhoatom vállalat első alelnökét – írja az MTI az ukrán főügyész, Ruszlan Kravcsenko keddi bejelentése nyomán.
A kijevi városi ügyészség az Ukrajnai Biztonsági Szolgálattal közösen őrizetbe vette az Enerhoatom Nemzeti Atomenergetikai Vállalat (NAEK) ideiglenesen megbízott volt első alelnökét. Ő egyben Ukrajna korábbi első energiaügyi miniszterhelyettese is – közölte a főügyész, aki a tövábbiakat illetően azt mondta:
Vádat készülnek emelni ellene mások tulajdonának hivatali személy által, hivatali helyzetével való visszaélés útján történő megszerzése miatt, amelyet előzetes megegyezés alapján egy csoport tagjai követtek el különösen nagy értékben.
Bár az ukrán főügyészség hivatalosan nem nevezte meg az őrizetbe vett egykori kormánytagot, az RBK-Ukrajina hírügynökség úgy értesült, hogy
Jurij Sejkóról van szó, aki 2024-ben Herman Haluscsenkónak, az energiaügyi minisztérium vezetőjének első helyettese volt.
Az őrizetbe vett politikus 2022 augusztusában az Enerhoatom vállalatra biztosítási szerződést kötött, mintegy 106 millió hrivnya (825 millió forint) értékben, majd 12 nap múlva indoklás nélkül a szerződés összegét 131 millió hrivnyára (990 millió forint) emelte. A biztonsági szervek arra a következtetésre jutottak, hogy a mesterséges áremelés miatt a stratégiai vállalat mintegy 19 millió hrivnyát (148,5 millió forintot) veszített.
Hadaz üzentek a korrupciónak
Idén november 10-én az ukrán korrupcióellenes hatóságok bejelentették, hogy nagyszabású műveletet indítanak Midasz néven egy nagy korrupciós ügy feltárására az energetikai szektorban. A piramis élén Timur Mindics üzletember, Volodimir Zelenszkij ukrán államfő közeli ismerőse állt. Nála, valamint a később lemondásra kényszerített – akkor már – igazságügyi miniszternél, Herman Haluscsenkónál, továbbá az Enerhoatom vállalatnál is házkutatásokat tartottak.
A nyomozás szerint a bűnszervezet tagjai legalább százmillió dollárt mostak tisztára. Később közzétették a Mindics lakásában rögzített beszélgetések részleteit, amelyekben korrupciós ügyletekről volt szó. Összesen ezerórányi hangfelvétel áll rendelkezésre.
A nyáron Zelenszkij, indoklása szerint azért, hogy megakadályozza az orosz befolyás elburjánzását, aláírt egy olyan törvényt, ami korlátozta a korrupcióellenes ukrán szervek függetlenségét, ezáltal a működését is. E döntését viszont olyan társadalmi felháborodás követte, hogy napokkal később visszavonta a jogszabályt.
Jermak is belebukott
A múlt vasárnap még Genfben tárgyalt az amerikai delegációval a háború lezárásáról, néhány nappal később azonban bejelentette lemondását Andrij Jermak, Zelesznkij kabinetfőnöke és legközelebbi munkatársa, miután korrupciós ügy miatt házkutatást tartottak nála az ukrán korrupcióellenes hatóságok.
Zelenszkij fogadalmat tett, hogy felszámolja a korrupciót az egyre szélesebb körű kormányzati botrány közepette, amely veszélyezteti az Oroszországgal folytatott háború befejezésére irányuló diplomáciai erőfeszítéseket.
The post Őrizetbe vettek egy volt kormánytagot Ukrajnában korrupciós vádak miatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





