Orosz rakétacsapás ért egy ukrán gyakorlóteret, 30-40 katona is meghalhatott

Thumbnail for 6381696

Sokan meghaltak abban a rakétatámadásban, amelyet az ukrán szárazföldi hadsereg kelet-ukrajnai, Dnyiprótól csaknem 30, a frontvonaltól pedig 130 kilométerre fekvő Cserkaszke település melletti gyakorlótere ellen intézett szombaton az orosz hadsereg – közölték ukrán katonai tisztségviselők az AFP francia hírügynökséggel hétfőn.

Egy ukrán katonai blogger, Jurij Butuszov szerint

30–40 katona veszíthette életét a támadásban, a sebesültek száma pedig elérheti a 90-et, de ezeket a számokat ukrán hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg.

Mihajlo Drapatij, az ukrán szárazföldi hadsereg parancsnoka a Telegramon csak annyit közölt, hogy „a gyakorlótéren bekövetkezett tragédia egy ellenséges csapás szörnyű következménye” volt, majd részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak.

Marjana Bezugla ukrán parlamenti képviselő hétfői Facebook-bejegyzésében azt állította, hogy a rakéta becsapódásakor éppen sorakozót tartottak a katonáknak, majd azzal vádolta az ukrán katonai vezetést, hogy „ostoba” döntéseket hoz, mert „nem képes az új helyzethez való alkalmazkodásra”.

Egy, az AFP-nek nyilatkozó katonai forrás ugyanakkor Bezugla állítását cáfolva azt mondta: „Nem volt gyülekezés vagy sorakozó, hanem egy kazettás bombát tartalmazó Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta csapódott be, amelynek nagy területen szétszóródó repeszei a katonák sátrait is eltalálták.”

Drapatij tábornok az eset kapcsán azt mondta, hogy vizsgálatot indított, amelynek fel kell tárnia a „valós” tényeket, majd kritikájának adott hangot azokkal a „le nem vont következtetésekből adódó rossz döntésekkel” kapcsolatban, amelyek miatt nem először szenvedett el a szombatihoz hasonlóan súlyos veszteséget az ukrán hadsereg a háború kezdete óta.

(MTI)

The post Orosz rakétacsapás ért egy ukrán gyakorlóteret, 30-40 katona is meghalhatott first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest