„Örülj, hogy egyáltalán szóba áll veled a fiam” – mondta a panaszkodó menyének, majd ötször megszúrta

Thumbnail for 6173198

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség azt a miskolci asszonyt, aki tavaly decemberben ötször is megszúrta a menyét.

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy három év börtönt és három év közügyektől eltiltást kértek a nőre, előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

Az asszony a miskolci lakásában tartózkodott, ahová megérkezett a fia és a párja egy ismerősükkel. Mindannyian segítettek a nő televíziójának beállításában. Miközben italoztak, az asszony fia és élettársa összevesztek, a férfi távozott a lakásból, majd elment a másik férfi is.

Az ügyész elmondása szerint ezt követően a fiatalabb nő arról kezdett panaszkodni az anyósának, hogy milyen stikliket csinál a fia. Az asszony erre azt felelte neki, hogy örüljön, hogy a fia egyáltalán szóba áll vele. A két nő ezt követően dulakodni kezdett, majd a fiatalabb nő megcibálta az anyósa haját.

Az idősebb nő ekkor felvett egy konyhakést, majd a bal oldalán megszúrta a menyét. Azonban a fiatalabb nő még ekkor is szidta az anyósát, aki még négyszer megszúrta a nőt. Az életveszélyes sérüléseket szenvedő nő kiment a tizedik emeleti lakásból, de csak a hetedik emeletig jutott, összeesett, lakók találtak rá, és értesítették a mentőket.

Az ügyész elmondta még, hogy a vádlott beismerte a tettét, és azt állította, hogy nem akart ilyen csúnya sérülést okozni a menyének. Az ügyészség három év börtönt kért az elkövetőre.

The post „Örülj, hogy egyáltalán szóba áll veled a fiam” – mondta a panaszkodó menyének, majd ötször megszúrta first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest