A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj ünnepélyes díjátadó eseményével ismét reflektorfénybe kerül az orvosi hivatás. Több mint 2 500 orvos közül döntik el a páciensek, hogy kik lesznek 2025 közönségkedvencei. Idén is a kiemelkedő orvosi teljesítmény, szakmai elhivatottság és emberközpontú szemlélet volt a szempontrendszer a díjra jelölés során. A közönségdíjakon túl 2025-ben is nagy kihívás elé állnak a zsűri tagjai, hiszen rengeteg kiváló szakember közül kell kiválasztaniuk a két különdíjast.
A zsűri, akik a szakmai díjak sorsáról döntenek
A díj egyik érdekessége, hogy miközben régiónként a lakosság szavazatai döntenek a közönségdíjról, addig a zsűri két különdíjat ítél oda, melyek különleges szakmai elismerést hordoznak magukban.
Kik lesznek idén a zsűri tagjai?
Prof. Dr. Klivényi Péter, neurológus
A Szegedi Tudományegyetem Neurológiai Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára és igazgatója. 1993 óta az SZTE Neurológiai Klinikának az orvosa. Kutatási területe a neurodegeneráció és neuroprotekció, különös tekintettel a neurodegeneratív betegségek patomechanizmusára és terápiás lehetőségeire. Az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar orvosképzésének kiemelkedő alakja. Szakmai elismerései közé tartozik a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata, amelyet 2023-ban kapott meg, valamint 1998-ban Markusovszky-díjban részesült.
![Orvosok a reflektorfényben 2](https://s.24.hu/app/uploads/2025/02/zsuri_kep2.jpg)
Dr. Magony Sándor, belgyógyász, endokrinológus, klinikai farmakológus
Több mint három évtizedes tapasztalattal rendelkezik az endokrinológiai és anyagcsere-betegségek területén. Szakmai munkáját a precizitás, az innováció és az orvostudomány fejlődése iránti elkötelezettség jellemzi. Oktatói tevékenysége során a jövő generációit segíti magas színvonalú tudás megszerzésében, hangsúlyozza a precíz, tudományos megközelítést, ugyanakkor rendkívüli figyelmet fordít a betegközpontú ellátás jelentőségére.
![Orvosok a reflektorfényben 3](https://s.24.hu/app/uploads/2025/02/zsuri_kep3.jpg)
Máté Krisztina, ismert televíziós műsorvezető és szerkesztő
Különleges színt visz a zsűri működésébe. Emberismerete, kérdésfeltevési készsége és empatikus szemléletmódja hozzájárul ahhoz, hogy a díjazottak ne csak szakmai, hanem emberi szempontból is kiemelkedő példák legyenek.
![Orvosok a reflektorfényben 4](https://s.24.hu/app/uploads/2025/02/zsuri_kep.jpg)
Szavazzon Ön is, mondjon köszönetet Orvosának!
A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj 2025. jelöltjeire való szavazás február 10-én kezdődik, amelynek során mindenki leadhatja voksát az orvosára. A szavazás pontos menetrendje a hivatalos honlapon található: www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu.
The post Orvosok a reflektorfényben first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu