A régmúlt romantikáját idézve cigányzenekarok muzsikálnak majd az ország fontos közlekedési csomópontjain – közölte a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
A vonósokból álló együttesek a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren, a Keleti pályaudvaron és a Nyugati pályaudvaron, valamint Siófok, Balatonfüred és Badacsony hajókikötőjében zenélnek – írja a közlemény, ami kiemelte: a tradicionális cigányzene tovább népszerűsíti Magyarország kulturális sokféleségét és gazdagságát a külföldi turisták körében is.
A cigányzene több mint kétszáz éve a magyar kultúra egyik sajátos, páratlan értéke, amely nemcsak az országimázs részévé vált, hanem a magyar vendégszeretet is megtestesíti – írják.
A zenészek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, valamint Siófok, Balatonfüred és Badacsony BAHART-kikötőiben hetente háromszor, a Keleti és a Nyugati pályaudvaron pedig hetente két alkalommal, három-négy órán át játszanak majd slágereket, filmzenéket, komolyzenei dallamokat, opera- és operettrészleteket.
Az idén 1,1 milliárd forint kormányzati támogatással, a Muzsikáűló Magyarország program keretében megvalósuló koncertek célja a tradicionális kávéházi cigányzene népszerűsítése, amu a vendéglátóhelyeken is folytatódik. A turisztikai főszezonban – június 2. és szeptember 28. között – hetente négy napon át, napi három órán keresztül muzsikálnak cigányzenekarok számos étteremben, vendéglőben és kávéházban szerte az országban.
A részt vevő vendéglátóhelyek listája a muzsikalomagyarorszag.hu oldalán található.
The post Őszig a budapesti repülőtéren, a Keletiben, a Nyugatiban, illetve a Balatonnál is cigányzenészek muzsikálnak first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu