A klímaváltozás hatására Magyarországot egyre komolyabb szárazság sújtja, pusztul a természet, a mezőgazdaság, egyre több helyen már-már lehetetlenné válik a növénytermesztés, az Alföld egyértelműen a sivatagosodás jeleit mutatja. Az aszály elleni küzdelem, a víz megtartása egyre komolyabb társadalmi, gazdasági érdek, erre reagált az állam is idén februárban, amikor az Országos Vízügyi Főigazgatóság meghirdette a Vizet a tájba projektet. Magáról a kezdeményezésről itt írtunk bővebben, az eddigi tapasztalatokat, kihívásokat pedig két vízügyi szakember, dr. Váradi József és Somlyódy Balázs, a Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) két társelnöke foglalta össze a 24.hu-nak.

Van, hogy eltűnik a Tisza fele

A probléma rendkívül komoly. A határon belépő folyók vízhozama folyamatosan és jelentősen csökken: a víztömeg 15 év alatt 114 köbkilométerről 98-ra csökkent, arányaiban ennél is rosszabb a helyzet a Tisza vízgyűjtőjén:

a folyó középvízhozama 24 százalékkal, míg az augusztusra jellemző vízhozama közel felére csökkent.

Hazánk éves és évszakos középhőmérsékletei emelkedést mutatnak, mellyel párhuzamosan növekvő párolgás a Dél-Alföldön az 1000 mm/év nagyságrendet is elérheti. Ha pedig nincs mi párologjon, csak tovább forrósodik a levegő. A heves, nagy esők nem segítik vizeink gyarapítását: nagy károkat okozva zúdulnak le, nincs lehetőségük beszivárogni. Felszín alatti vízkincsünk rohamosan fogy.

Mára az Alföldet is magába foglaló, körülbelül fél magyarországnyi területen a felszín alatti vizek szintjének egy méteres nagyságú emeléséhez, (ami az Alföld egészén tapasztalható süllyedés átlagos értéke) mintegy 10 köbkilométernyi vízre lenne szükség. Ez a mennyiség öt Balatonnak felel meg– sorolja a két szakember, majd leszögezi: a kiszáradás folyamatát meg kell fékezni, meg kell állítani, ebben mindenki egyetért.

A felismerés és a szándék kevés

A természetvédelem szempontjából a cél a nagy területű elárasztás (kb. 600 ezer hektár), a mezőgazdaság tározókban, holtágakban, csatornákban visszatartott vizeknek a tábláig történő elvezetését tartja a legfontosabbnak, hogy öntözni tudjon. A két követelmény teljesítésének eszközrendszere sok tekintetben átfedésben van, sok tekintetben eltér egymástól, de megférnek egymás mellett.

A Vizet a tájba programban a tulajdonosok önkéntesen felajánlhatják területeiket, ha vállalják az elárasztást, december elejére a felajánlások száma elérte a 905 darabot, csaknem 26 000 hektár nagyságrendben, de csupán 63 helyszínen valósult meg elöntés és további 22 alkalmas helyszínt azonosítottak a vízügyi igazgatóságok.

2025-ben így 2800 hektár került víz alá, az elért eredmények a felajánlásokhoz képest is szerények.

Az okok sokrétűek: nincs elérhető vízbázis, vagy nem érhető el gravitációsan és nincs forrás a drága szivattyúzásokra. A talán legnehezebben orvosolható jelenség, ha a felajánló nem a saját területét jelöli meg, vagy azt jelöli meg ugyan, de nem biztosítható, hogy az árasztás ne terüljön szét a felajánló melletti telkekre. A szomszédos gazdálkodók között pedig nincs mindig egyetértés. De sorolhatnánk még a nyitott kérdéseket a meglévő műtárgyak állapotától a potenciális szennyezőforrásokig, mint a korábbi hulladéklerakók vagy dögkutak.

Közös az érdek, de nehéz a megoldás

A tájba kihelyezett vizeknek helyet, teret kell biztosítani, ám az MHT vezetői megállapítják: a gazdáktól nem várható el, hogy a fenntartható jövő ígéretének fejében a most nyereséget termelő földjeiket víz alá helyezzék, illetve ösztönzés, támogatás, iránymutatás nélkül a régóta hiányolt mezőgazdasági paradigmaváltásban sem lesznek partnerek. Pedig a termesztett növények termőhelyi adottságokhoz történő jobb hozzáigazítását, a talajnak, mint vizet tározó térnek a maximalizálását és védelmét, a melioráció újbóli felfedezését, az öntözésnek, mint a termesztéstechnológia részeként történő alkalmazását, a víztakarékos precíziós öntözés elterjesztését, és a víznek nem termésmentő beavatkozásként történő kezelését a területtulajdonosok akarata és közreműködése nélkül nem lehet programba iktatni.

A mezőgazdasági területhasználat-váltás keretében kell megoldani azt is, hogy a legkisebb aranykorona értékű területek művelésből történő kivonása és az ilyenek elárasztása a tulajdonosnak megérje. A természetvédelem egyre nehezebb helyzetbe kerül az éghajlati változásokkal. A vizet a tájba program a természetvédelmi szempontokat (is) szolgálja, de a mesterségesen alakított táj mesterséges (műszaki) beavatkozások nélkül sohasem lesz természetközeli. Mesterséges beavatkozásokkal pedig, mint arra már több példa is van (Szigetköz, A Tisza-tavi Valki medence, holtág rehabilitációk) elérhető, hogy a természetközeli állapotot rekonstruáljunk.

Váradi József és Somlyódy Balázs leszögezi, hogy a vízvisszatartás mindig is része volt a vízgazdálkodási eszköztárnak, de a súlypontok áthelyezése az állami vízügyben érezhetően elkezdődött. A vízgazdálkodási beavatkozások megrendelője azonban a nagy forrásigény, az évszázados időtartamú hatás, a társadalmi érintettség sokrétűsége miatt itt is mindig az állam.

A három leginkább érintett szakmaterület (víz-természet-mezőgazdaság) paradigmaváltása nem választható szét, ám a szerzők szerint szerencsére minden érdek elfér egymás mellett. Növeljük a mezőgazdaság hozzáadott értékét, öntözzük a jó minőségű földeket, törekedjünk a kertészeti kultúrák elterjedésére, mellette legeltessünk a vízjárta területeken és jelöljük ki az új vizes élőhelyeket, amelyek víz alá kerülnek. A területhasználat-váltás pedig legyen jó üzlet a gazdálkodóknak, alakítsuk a támogatási rendszert így, hiszen innentől a területtulajdonosok közcélokat is szolgálnak.

The post Öt balatonnyi víz hiányzik az Alföldről first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu