Öt belvárosi rendőrrel szemben indult fegyelmi eljárás a japán anyuka meggyilkolása miatt, felmentették az osztályvezetőt

Thumbnail for 6345612

Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délelőtt Fülöp Gergely, a BRFK kommunikációs osztályának vezetője és Gál Kristóf, az ORFK szóvivője a meggyilkolt japán nő korábban elutasított feljelentése miatt.

Fülöp azzal kezdte, hogy hibáztak a január 29-én Budapesten megölt japán nő korábban tett, de figyelmen kívül hagyott feljelentései miatt.

A BRFK rendőrfőkapitánya teljes körű belső vizsgálatot rendelt el a történtek miatt. A vizsgálat most lezárult. Ennek megállapításai alapján, az ötödik kerületi rendőrkapitányságon öt fővel szemben indult fegyelmi eljárás. Ezen belül, egy alosztályvezetőt más beosztásba helyeztek, egy osztályvezetőt pedig felmentettek a beosztásából. A közösségi médiában, a BRFK által közzétett méltatlan hozzászólások miatt plusz egy fővel szemben indult fegyelmi eljárás. Őt, a Facebookért felelős admint leváltottuk. A szakmai hibákért elnézést kérünk

– mondta Fülöp.

Gál Kristóf azt mondta, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság döntése alapján egy évre visszamenőleg felülvizsgálják az összes kapcsolati erőszakkal kapcsolatos ügyben tett feljelentést országszerte, valamint azokat a nyomozásokat is, amelyeket bűncselekmény hiányára vagy bizonyíték hiányára hivatkozva zártak le.

Mint ismert, január 29-én meghalt egy kétgyermekes japán anyuka egy ötödik kerületi lakásban. A hatóságok az első vizsgálatok alapján kizárták az idegenkezűséget és azt állították, ágyban dohányzás miatt gyulladhatott ki a lakás. Csakhogy nemcsak a Patent, hanem a nő barátai is állították, hogy a nő soha nem dohányzott.

Kiderült az is, hogy az áldozat többször kért segítséget a rendőrségtől, feljelentést is tett az ír állampolgárságú férjével szemben, de a hatóságok nem léptek közbe. Volt férje azt írta neki, „fájdalmas, lassú halált fogsz halni”.

A rendőrség végül február 4-én jelentette be, hogy a kamerafelvételek megvizsgálása után „fordulat állt be a nyomozásban”, és emberölés miatt nyomoznak. Másnap a rendőrség bocsánatot kért azért, mert méltatlan kommunikáció folyt az ötödik kerületi lakástűzzel összefüggésben, és belső vizsgálatot indítottak a japán anyuka novemberben elutasított feljelentése miatt.

A rendőrség öt fővel szemben indított fegyelmit az ügyben, és felmentette beosztásából az osztályvezetőt. A BRFK továbbra is előre kitervelt emberölés miatt folytat eljárást a letartóztatásban lévő 43 éves ír férfivel szemben.

The post Öt belvárosi rendőrrel szemben indult fegyelmi eljárás a japán anyuka meggyilkolása miatt, felmentették az osztályvezetőt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest