Öt hét után kiengedték a kórházból Ferenc pápát, először mutatkozott a nyilvánosság előtt

Thumbnail for 6415282

Ferenc pápát vasárnap kiengedték a római Gemelli kórházból, ahol az elmúlt öt hétben kettős tüdőgyulladással küzdött, és visszatért a Vatikánba, ahol folytatja felépülését.

Távozása előtt, 12 óra után betegsége óta először jelent meg hívei előtt. A klinika erkélyén rövid beszédet is tartott, noha orvosai nemrég arról beszéltek, hogy újra kell majd tanulnia beszélni. Áldásában először egy nőnek mondott köszönetet, aki virágcsokorral a kezében várta, hogy feltűnjön a régóta betegeskedő egyházfő.

A CNN élő adásában közvetítette az eseményt, az egyházfő a 31. percnél tűnik fel, hogy megtartsa rövid beszédét:

Alfieri professzor, a Gemelli-klinika főigazgatója szombati sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa klinikai állapota két hete stabil. A pápa állapotában az utolsó héten gyors javulás következett be – húzta alá. A nyolcvannyolc éves egyházfőt öt hete kezelő orvoscsapat vezetője felidézte, hogy a páciens kétoldali tüdőgyulladással érkezett a kórházba február 14-én, és az első hetekben két alkalommal volt életveszélyes állapotban. Farmakológiai kezeléssel, nem invazív gépi lélegeztetéssel és magas áramlású oxigénpótlással lassú, de fokozatos javulás következett be. Ferenc pápa mindvégig éber, jól tájékozott és együttműködő volt.

A következő hetekben tovább kell folytatnia a gyógyszeres kezelést, és előre láthatóan két hónapig folytatnia kell a légzési és mozgási fizioterápiát, valamint pihennie kell.

A pápát hosszas kórházi tartózkodása alatt korábban csak egyszer lehetett látni, amikor a Vatikán nyilvánosságra hozott egy fényképet, amelyen a kórház kápolnájában imádkozik.

The post Öt hét után kiengedték a kórházból Ferenc pápát, először mutatkozott a nyilvánosság előtt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest