Ötvennyolc órán át csókolóztak, most válnak

Thumbnail for 6386180

A leghosszabb ideig csókolózó párnak járó Guinness-rekord birtokosai nemrég bejelentették, hogy elválnak – írja a Hindustan Times.

Ekkachai és Laksana Tiranarat 2013-ban írtak történelmet azzal, hogy 58 órán és 35 percen át csókolóztak egymással, ezzel felállítva a kategória világrekordját. Habár biztosan voltak közben élvezetes pillanataik, a Guinness-rekord eléréséhez két napon keresztül kellett alvás nélkül, összetapasztott szájjal létezniük – ezért is lehet meglepő, hogy egy ilyen emberfeletti teljesítmény után úgy döntöttek, külön folytatják az életüket. A szakítás okát nem hozták nyilvánosságra, azonban azt mondják, továbbra is tisztelik egymást, baráti viszonyban maradtak, és a gyermekeik felnevelésére szeretnének összpontosítani.

Az elvált thai házaspárénál is szomorúbb annak a férfinek a rekordállítási kísérlete, aki egy héten át dobolt, hogy így vegyen méltó búcsút az elhunyt élettársától, de az a komikus sem örömében sírhatott már a végén, aki átmenetileg megvakult, miután 100 órán keresztül folytak a könnyei.

Longest kiss? Ekkachai & Laksana Tiranarat (Thailand) kissed for 58 hrs 35 mins and 58 secs, #ValentinesDay 2013 pic.twitter.com/YNWh14pBZh

— Guinness World Records (@GWR) February 14, 2016

The post Ötvennyolc órán át csókolóztak, most válnak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest