Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Paks II. Zrt. 80 milliárd forintos tőkeemelése miatt.
Azt a 24.hu írta meg január elején, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló külgazdasági tárca 2025. december elején arról döntött, hogy tőkét emel a Paks II Atomerőmű Zrt.-ben. Ebből a jegyzett tőkében csak 1 millió forint látszik, valójában azonban úgynevezett ázsiós tőkeemelés történt, és ezzel az akcióval csaknem 80 milliárd forintot pumpált az állam az atomerőmű-bővítést levezénylő projektcégbe. A részvények kibocsátási értéke ugyanis 79 633 739 milliárd forint, ennyit fizet be az állam a lejegyzett újabb adag Paks II részvényekért.
Az Energiaklub szerint a tőkeemelés sértheti az uniós jogot, és több mint 5000 milliárd forintnyi közpénz sorsát, valamint a nemzeti költségvetés stabilitását kockáztathatja.Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet arra kérte a Szekszárdi Törvényszék Cégbíróságát, hogy folytasson le törvényességi felügyeleti eljárást a Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2025 decemberében bejegyzett, közel 80 milliárd forintos tőkeemelése ügyében. Az Energiaklub álláspontja szerint a tőkeemelés uniós jogot sérthet, mivel állami támogatásnak minősülhet, az erre vonatkozó uniós jóváhagyást pedig az Európai Unió Bírósága megsemmisítette a 2025. szeptemberi ítéletével. Az uniós jog alapján nemcsak az Európai Bizottság, hanem a nemzeti bíróságok is kötelesek fellépni jogellenes állami támogatás esetén – ezért fordult az Energiaklub a Cégbírósághoz.
Az Energiaklub szerint Paks II. állami támogatása jelenleg nem folyósítható
Az állami támogatásra az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107-108. cikkei vonatkoznak, és az uniós jog elsőbbsége miatt a cégbíróságnak is vizsgálnia kell, hogy a bejegyzett tőkeemelés megfelel‑e ezeknek. A szakpolitikai intézet szerint a beruházás állami támogatása jelenleg nem lehetséges az ahhoz szükséges uniós jóváhagyás hiányában, az Európai Bíróság határozata alapján ehhez új eljárást kell lefolytatnia az Európai Bizottságnak.
Az Energiaklub szerint amíg a támogatás uniós szintű jóváhagyása nem történik meg, úgynevezett „standstill” kötelezettség áll fenn, ezért az állami támogatás jelenleg nem folyósítható, így a tőkeemelés bejegyzése jogsértő lehet.
A bejegyzési dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy a közel 80 milliárd forintos tőkeemelést nem általános tartalékképzésre, hanem konkrétan a projekt kivitelezési szerződéséhez kapcsolódó orosz számlák kiegyenlítésére fordították. Ez azt jelenti, hogy a magyar állam egy olyan időszakban finanszírozta a projektet, amikor az Európai Bíróság ítélete miatt a kifizetéseknek szünetelniük kellene (ez az ún. standstill kötelezettség).
Jogellenes lehet Paks II. tőkeemelése
Kéri András, az Energiaklub ügyvezető igazgatója szerint:
Mivel a Paks II. projekt vélhetően legalább 5000 milliárd forintnyi közpénzt fog felemészteni, ezért az átláthatóság mellett alapvetően fontos a beruházás során az uniós és a hazai jog maradéktalan betartása. Ugyanis, ha a Paks II.-höz kapcsolódó 2025. decemberi tőkeemelésre jogellenesen kerül sor, úgy azt a cégnek vissza kellene fizetnie, amire a cég saját bevétel híján képtelen lenne – ez pedig végső soron a magyar adófizetők pénzét és a nemzeti költségvetést sodorná veszélybe. Úgy véljük, a nemzeti érdek védelmében mindenképpen tisztázni kell a Paks II. beruházáshoz nyújtott állami támogatás kérdését, mielőtt az Európai Bizottság döntést hoz, megelőzve ezzel egy esetleges súlyos pénzügyi kár bekövetkeztét.
A Paks II. Zrt. 2/2025. (XII.02.) alapítói határozatával tőkét emelt, ennek bejegyzését kérte a Cégbíróságtól, az pedig a kérésnek megfelelően a tőkeemelést be is jegyezte. A bejegyzés az Energiaklub véleménye szerint, a fentiek alapján törvénysértő, mivel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107. szakaszába ütközik. Ezért a szervezet a bejegyzés megsemmisítését vagy kijavítását kérte a Cégbíróságtól.
A Paks II. Zrt.-nél 2025. december 23-án került bejegyzésre a tőkeemelésről; a közzététel 2025. december 24-én történt meg. A tőkeemelés forrása az állam (a Külgazdasági és Külügyminisztériumon keresztül), a jegyzési ár és névérték közti különbözet (~79,632 milliárd Ft) tőketartalékba került, kifejezetten a Paks II. kivitelezési szerződéséhez kapcsolódó számlák kiegyenlítésére. Az Energiaklub Szekszárdi Törvényszék Cégbíróságára küldött beadványa itt található.
Mint írtuk, tavaly egyszer már kapott tőkeinjekciót a Paks II Zrt., akkor 82,6 milliárd forintot pumpáltak át Szijjártóék az augusztusi kifizetésű számlákra. Ezzel együtt 2025-ben összesen több mint 162 milliárd forintot utalt a magyar állam az orosz kivitelezőnek. 2024-ben nem volt hasonló akció, legutóbb 2023-ban ment pénz a paksi építkezésről Oroszországba, akkor két részletben 135 milliárd forint. A 2025-ös pénzekkel együtt így már durván 780 milliárd forintra nőtt az az összeg, amit az állam tőkeágon pumpált a Paks II Zrt.-be. Paks II. építése hivatalosan egyébként csak februárban kezdődik. Novemberben írtunk róla, hogy Magyarország hivatalos figyelmeztetést kapott az ENSZ keretében létrejött aarhusi egyezmény megszegése miatt, mert a kormány nem vonta be a civil szervezeteket a Paks II. atomerőmű körüli döntéshozatalba.
The post Paks II. 80 milliárdos állami tőkeemelése miatt fordult bírósághoz az Energiaklub first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





