Pankotai Lili diákaktivista következett. Elmondta, hogy ő a demokráciában hisz, de az ország válaszút elé került: még lehet dönteni, hogy nyugati vagy keleti típusú rendszerben akarunk-e élni.
Orbán Viktor azzal viccelődik a másik békegalambbal, Donald Trumppal, hogy mikor lép végre ki Magyarország az Európai Unióból. Mire Orbán Viktornak az a válasza, hogy amikor kapunk egy jobb ajánlatot. Elhiszi ma bárki, hogy a jobb ajánlat nem Orbán Viktornak és a sleppjének fog szólni?
– mondta.
Felemlegette, hogy Lázár János egy lópályán akarja körbe körbe sétáltatni a szexuális kisebbségeket: pontosabban a lovak érdekében még ott sem. Ez szerinte egy nyíltan náci beszéd volt, amibe a saját fiát is belekeverte. Felemlegette az Orbán-család vagyonosodását és a női lábakról olvasói fotópályázatot hirdető Metropolt is.
Már az a kérdés, hogy teljes diktatúra lesz-e a hazánkban, mondta.
Változás szerint csak akkor lesz, ha a társadalom megérti, hogy az alárendelődés belülről indul: emiatt sétál bele az ország mindig ugyanabba a csapdába. Ha nem változtatunk belül, az országban sem lesz változás.
A demokrácia nem intézmény, hanem szokás, magatartás, belső hozzáállás. A rendszer mi magunk vagyunk, és az a gondolkodásmód, amivel létrehoztuk
– mondta.

The post Pankotai Lili szerint Magyarország válaszút elé került first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu