Pápá, politológusok, Amerika Kapitány megfejti helyettetek a trumpizmust

Thumbnail for 6350196

2001 őszén, a Világkereskedelmi Központ lerombolása után párbeszéd nélküli szuperhősképregény jelent meg. A Marvel jól ismert szuperhősei szerepeltek benne, de kivételesen nem pofoztak le senkit, és nem szövegeltek pofozkodás közben hülyeségeket. Csak némán segítettek a New York-i rendőröknek, tűzoltóknak és mentősöknek eltakarítani a romokat, vigasztalni és kórházba vinni az embereket. A következő héttől folytatódhatott a szokásos csihi-puhi, de volt egy olyan hét, amikor nem arra volt szükség.

Ezzel csak azt akarjuk mondani, hogy a szuperhősműfaj nagyon is a mi valóságunkban él, tudomást vesz róla, táplálkozik belőle. Párbeszédbe lép vele. Vannak olyan figurák, akik nagyobb távolságot tartanak az aktuális közéleti eseményektől – furcsán nézne ki, ha Batman Barack Obamával parolázna, miközben Pókembernek annak idején ez is belefért – míg akadnak, akik időről időre szembe találják magukat a valósággal. És ott van Amerika Kapitány, akinek kalandjaiban a Marvel kiadó szerzői évtizedek óta lehetőséget látnak rá, hogy kommentálják az amerikai politikát.

Forum Hungary

Hogy ezt a hagyományt a Marvel-képregények után a Marvel-filmek alkotói is folytatják, soha nem volt egyértelműbb, mint az Amerika Kapitány: Szép új világ láttán. Ez a negyedik Amerika Kapitány-film a sorban, és a politikai vonatkozások nem most kerültek bele a történetbe. A második részben – A tél katonája volt a címe, és nem csoda, ha homályosan emlékeznek csak rá, olyan sok Marvel-film készült azóta – valahonnan előkerült Robert Redford, mint védelmi miniszter, és hiába viselt szép nyakkendőt meg szavalta el a legszebb emberi jogi lózungokat, mégsem lehetett benne megbízni.

Amerika Kapitánynak már akkor meggyűlt a baja a politikusokkal, pedig A tél katonája még egy másik időszámításban készült. D.T.E.: Donald Trump Előtt.

A Szép új világban már Utána vagyunk.

The post Pápá, politológusok, Amerika Kapitány megfejti helyettetek a trumpizmust first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest