Párizsban is tüntettek a Pride magyarországi betiltása ellen

Thumbnail for 6415744

Kisebb tömeg gyűlt össze vasárnap Párizs Place de la République nevű terén, hogy a Pride magyarországi betiltása ellen tüntessenek. A körülbelül 1 órás eseményt párizsi magyarok szervezték, a Mérce élőben közvetítette. A lap szerint a demonstráción részt vett a Párizs 10. kerületének polgármestere, továbbá több francia párt képviselői is.

Nem ez az első alkalom, hogy külföldön tüntetnek a magyar kormány gyülekezési jogot korlátozó jogszabálya ellen. Pénteken Bécsben tartottak tüntetést az ottani Pride szervezői, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a magyar Pride közössége felé.

Az osztrák fővárosban a párizsinál nagyobb, több százas tömeg gyűlt össze, felszólalt több osztrák párt képviselője is. Beszédet mondtak az osztrák Zöldek, az SPÖ és a NEOS politikusai, akik hangsúlyozták: Bécs szolidáris Budapesttel.

Kedd délután rendkívüli eljárásban – 136 igen szavazattal, 27 ellenében – elfogadta a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabályt az Országgyűlés. A kormánypárti frakciók mellett a Mi Hazánk és a parlamentbe a közös ellenzéki listán bejutó Jobbik is támogatta a javaslatot.

A jogszabály ellen természetesen nemcsak külföldön, hanem Budapesten is tüntettek, az erről készült képeink alább megtekinthetők:

Három órán keresztül néztek farkasszemet a tüntetők és a rendőrök a Margit hídon – képek

Kedd délután a Parlament előtt kezdődött a Momentum tüntetése a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabály megszavazása ellen. A demonstráció a Margit hídnál folytatódott, és csak este tíz után ért véget. A helyszínről készült képekből válogattuk össze a legizgalmasabbakat..

The post Párizsban is tüntettek a Pride magyarországi betiltása ellen first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest