Egy friss tanulmány alapján a tengerszint emelkedése már 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedés esetén is kezelhetetlenné válhat, és katasztrofális belföldi migrációhoz vezethet – írja a The Guardian. A párizsi klímaegyezményben a világ országai célul tűzték ki, hogy az iparosodás előtti szinthez képest 2100-ra lehetőleg 1,5 Celsius-fokban korlátozzák a felmelegedés mértékét, ám ez egyre inkább lehetetlennek tűnik.
A klímaválság a grönlandi és az antarktiszi jégtakaró olvadásának fő oka, a jégveszteség az 1990-es évek óta megnégyszereződött. A folyamat következtében a világ tengerei egyre magasabban állnak.
A kutatók most arra jutottak, hogy még ha sikerülne is gyorsan csökkenteni kibocsátásunkat, a század végére évente akkor is 1–1 centiméterrel emelkedne a tengerszint. Ez gyorsabb, mint ahogy a partok védelmi infrastruktúráját ki lehetne építeni, ennek ellenére a felmelegedés korlátozására nagy szükség van, hiszen ezzel is időt nyerhetünk magunknak.
A jelenlegi legtöbb előrejelzés alapján a világ a 2,5–2,9 fokos felmelegedés felé tart, ami szinte bizonyosan a grönlandi és a nyugat-antarktiszi jégtakaró összeomlásához vezetne. Ezen jégtömegek elolvadása 12 méteres tengerszint-növekedést idézne elő.
Ma nagyjából 230 millió ember él 1, illetve 1 milliárd 10 méterrel a tengerszint felett. A számítások alapján amennyiben 2050-ig 20 centiméteres emelkedés következik be, a világ 136 legnagyobb part menti városában 1000 milliárd dollárnyi árvízkár keletkezne.
Az 1–2 méteres tengerszint-emelkedés ma már elkerülhetetlennek látszik. A biztonsági határérték előrejelzése nem egyszerű, ez előtt mindenesetre még lenne lehetőség bizonyos mértékű alkalmazkodásra, és elkerülhető lenne a katasztrofális kényszerű migráció.
„A biztonságos határ nagyjából 1 centiméteres tengerszint-emelkedés évente” – mondta Jonathan Bamber, a Bristoli Egyetem munkatársa és a csapat tagja.
A szakértő szerint amennyiben elérjük ezt, olyan mértékű migráció következik majd be, amelyhez hasonlót a modern civilizációban nem láttunk.
A felmelegedés okozta hatások a fejlődő országokban sokkal súlyosabb következményekkel járnának, mint a gazdag régiókban, de a vándorlás viszont egészen biztosan utóbbiakra is nyomást helyezne.
Chris Stokes, a Durhami Egyetem kutatója szerint a szemünk láttára valósulnak meg a legrosszabb forgatókönyvek. „A jelenlegi 1,2 Celsius-fokos felmelegedés mellett a tengerszint emelkedése olyan ütemben gyorsul, hogy ha ez így folytatódik, akkor a század végére, vagyis fiataljaink életében szinte kezelhetetlenné válik” – emelte ki.
A globális átlaghőmérséklet 2024-ben lépte át először az 1,5 fokos határt. A nemzetközi célkitűzés 20 éves átlagban van meghatározva, ennek ellenére nem jók a kilátások.
Több méter
A friss tanulmány elkészítéséhez a legutóbbi 3 millió év meleg periódusainak, illetve az elmúlt évtizedek jégolvadásának és tengerszint-emelkedésének adatait, valamint a meglévő éghajlati modelleket használták fel. A csapat arra jutott, hogy a jégtakarók tömeges, folyamatos zsugorodása komoly veszélyt jelent a part menti lakosságra.
Andrea Dutton, a Wisconsin-Madison Egyetem professzora szerint a múltbeli meleg időszakokból származó bizonyítékok arra utalnak, hogy a globális átlaghőmérséklet 1,5 fokos vagy durvább melegedés esetén többméteres tengerszint-emelkedést eredményez.
Az utolsó jégkorszak végén, körülbelül 15 ezer évvel ezelőtt, a tengerszint a maihoz képest tízszer gyorsabban emelkedett, ám ennek hátterében valószínűleg sokkal enyhébb melegedés, illetve különböző visszacsatolási folyamatok álltak. Amikor a légköri szén-dioxid-koncentráció utoljára, mintegy 3 millió éve olyan volt, mint napjainkban, a tengerszint 10–20 méterrel magasabban állt.
Amennyiben csodával határos módon sikerülne is a szén-dioxid kivonásával lecsökkenteni a hőmérsékletet, a jégtakarónak több száz vagy több ezer évre lenne szüksége a helyreálláshoz. Ez azt jelenti, hogy a tenger által elnyelt területek hosszú időre elveszhetnek.
The post Példátlan migráció várhat az emberiségre first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu