Egy friss tanulmány alapján az eddigi legnagyobb szénmolekulákra bukkantak a Marson – írja a ScienceAlert. Az anyagokat egy ősi tómederben észlelték, a vegyületek azt jelzik, hogy megvannak a lehetőségeink az egykori potenciális élet detektálásához.
A felfedezést a NASA Curiosity roverjének mintavevő műszere tette, az eredményeket a Földön erősítették meg Caroline Freissinet, a Francia Tudományos Kutatási Központ (CNRS) munkatársának vezetésével. Maguk a vegyületek valószínűleg nem biológiai folyamatok során keletkeztek, jelenlétük viszont bebizonyítja, hogy a marsjáró képes azonosítani a felszínen a hosszú, több milliárd éves szerves molekulákat.
Freissinet szerint eredményeik alapján, ha az élet valóban kialakult több milliárd évvel ezelőtt a Marson, akkor ennek kémiai nyomai még ma is detektálhatóak lehetnek.
A Curiosity elsődleges célja az egykori potenciális létformák bizonyítékainak gyűjtése. Az űreszköz a Gale-kráter nevű formációban teljesíti küldetését, a régióban egykor egy hatalmas tó terülhetett el.
A kutatók a közelmúltban a Cumberland nevű, iszapkőből álló sziklaformációból vett ásványmintákat elemezték. A vizsgálat során néhány a Marson példátlanul hosszúnak számító szénláncot észleltek dekán (C10H22), undekán (C11H24) és dodekán (C12H26) formájában.
A kutatók kísérletezéssel azt is felmérték, hogy az anyagok miként jöhettek létre más szerves vegyületekből. Az eredmények megerősítették, hogy a marsi iszapkőben rengeteg szénmolekulalánc van, ezek a telített szénhidrogének közé sorolható alkánok. Freissinet szerint ez jelentősen eltér a korábbi észlelésektől, amelyek során legfeljebb hat szénatomból álló aromás molekulákat fedeztek fel.
A csapat szerint minden esély megvan arra, hogy az újonnan leírt anyagok élő szervezet támogatása nélkül jöttek létre egyszerűbb molekulákból, például hidrogénből és szén-monoxidból. Ennek ellenére a vegyületek keletkezése akár biológiai folyamatokra, így még összetettebb anyagok organizmusok általi lebontására is visszavezethető lehet.
The post Példátlan szerves vegyületeket találtak a Marson first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu