Érzékeny információk kiszivárogtatását kockáztatta Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter, mely könnyedén veszélybe sodorhatta volna az amerikai katonákat – állítja az ABC News szerint a Pentagon egyik felügyeleti szerve. Az eset még márciusban, a jemeni katonai csapás előkészítésekor történt, amikor a védelmi miniszter a támadás terveiről szóló adatokat továbbított a Signal kereskedelmi üzenetküldő alkalmazáson.
A források szerint a Védelmi Minisztérium főfelügyelője megállapította, hogy az Hegseth által a Signalon megosztott információkat még azelőtt minősítettnek nyilvánították, hogy a miniszter azokat megosztotta volna kollégáival és feleségével. Ezek az információk különösen érzékeny jellegűek voltak, és ellenséges kézbe kerülve közvetlen veszélyt jelenthettek volna a csapatokra, ezért a főfelügyelő szerint azokat semmiképpen sem lett volna szabad egy kereskedelmi alkalmazáson keresztül továbbítani.
A jelentés azt is megállapította: Hegseth megtagadta, hogy személyesen interjút adjon a Pentagon-vizsgálat részeként, ehelyett egy írásos nyilatkozatban azt közölte, hogy – mivel rendelkezik az információk minősítésének és visszaminősítésének jogával – teljes mértékben jogosan járt el.
Nem volt titkosított információ. Teljes felmentés. Az ügy lezárva. A húszik meghátráltak a bombázástól. Köszönöm a figyelmet az IG-jelentés iránt.
– írta Hegseth szerdán este az X-en közzétett bejegyzésében.
Mint azt korábban mi is megírtuk, az amerikai nemzetbiztonsági szervek vezetői a The Atlantic főszerkesztőjét véletlenül bevették egy chatcsoportba, amiben a jemeni húszik elleni csapásokat beszélték meg, mielőtt végrehajtották volna azokat.
The post Pentagon-vizsgálat: hibázott a védelmi miniszter first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





