Péntektől nem fogad látogatókat a székesfehérvári kórház

Péntektől látogatási tilalmat rendeltek el a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház valamennyi telephelyén – közölte csütörtökön a székesfehérvári önkormányzat.

A közlemény szerint a látogatási tilalom visszavonásig érvényes, a látogatást kivételes esetben az osztályvezető főorvos vagy a kezelőorvos engedélyezheti.

A betegeknek szánt csomagokat az intézmények főportáin adhatják le a hozzátartozók.

A kórház közlése szerint látogatás kizárólag az osztályvezető főorvos vagy a kezelőorvos által kiállított látogatási engedély birtokában engedélyezhető az alább felsorolt esetekben:

  • a súlyos állapotú, végstádiumú beteg esetében az általa megjelölt személy mellette tartózkodjon,
  • kiskorú beteg esetén a szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodjon,
  • a szülő nő vonatkozásában az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen,
  • cselekvőképtelen beteg esetén szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodjon,
  • amennyiben a beteg önmagát nem tudja ellátni, állapota miatt folyamatos segítségre szorul, hosszútávú fekvőbeteg ellátást igényel, pszichés krízishelyzetben van, vagy haldoklik, jogosult egy, a beteg által megjelölt személy a beteg mellett tartózkodni.

The post Péntektől nem fogad látogatókat a székesfehérvári kórház first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest