Az eredetileg a Szuezi-csatorna bejáratához szánt, muszlim nőről mintázott Szabadság-szobor New York jelképeként, illetve Amerika kapujaként a világ egyik legismertebb műalkotása, így nem csoda, hogy az Eiffel-toronyhoz hasonlóan minden országban találkozhatunk a másolatával.
Egy köztéren, egy tematikus parkban, egy budapesti palota századfordulós díszeként, vagy egy vicces kedvű cég udvarán ez nyilvánvalóan bele is fér, olyan messzire azonban kevesen merészkedtek, mint a Vizafogót Újlipótvárostól elválasztó Dráva utca egyik lakója, aki a saját erkélyére tette ki a szobor kicsinyített mását – vette észre sasszemű olvasónk, Szilvi.
A nyolcvanas évek közepén, az utolsó paneltömbök egyikeként született tömb legérdekesebb erkélyét az év jó részében egyébként fák takarják, így nem tudni, hogy fáklya helyett egy színezett villanykörtét tartó munka mikor foglalta el a helyét.
Valószínű, hogy az elmúlt hónapokban kerülhetett a balkonra, hiszen a Google utcaképének tíz hónappal ezelőtti felvételén még nincs ott, most azonban a következő kép fogadja a szemfüles sétálókat:
A szobor mögötti történetre sajnos nem derült fény, de reméljük, még sokáig fogja felvidítani a környéken élőket.
The post Pesti panelerkélyen áll a New York-i Szabadság-szobor villanykörtét tartó kistestvére first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu