Interjút adott a hvg.hu-nak Pikó András, Józsefváros polgármestere. A beszélgetésből többi között kiderül:
- Szerinte a Fideszt (és Sára Botond jelenlegi főispánt) 2019-ben azért tudta megverni, mert nem vették őt komolyan.
- Úgy gondolja, most erősebb csapata van, mint öt évvel ezelőtt, ráadásul Sára Botond nemcsak tőle kapott ki, hanem Jámbor Andrástól is 2022-ben. Szerinte az, hogy ennyi kudarc után is Sárával próbálkozik a Fidesz, a párt jelenlegi rossz állapotát tükrözi.
- 8-10 milliárd forintot szánna arra, hogy a Diószegi Sámuel utca páros oldalát fejlesszék. „A lakókkal egyeztetett kész terveim vannak, ezt akadályozná most meg a kormány a kisajátítással”.
- Ha elfogadják a törvényt, 6-8 embert kell felvenniük az önkormányzathoz, akik csak ezzel a programmal foglalkoznak majd.
- Nyilvánosan hívta Kocsis Mátét, hogy menjenek el együtt a lakókhoz és nézzen a szemükbe, de Kocsis nem reagált. Pikó hozzátette: évek óta a kerületben nem látta Kocsist.
A minap hosszabb cikkben foglalkoztunk a kisajátítani kívánt házak történetével.
Kapcsolódó
Tíz ház kisajátításával építene tanárképzőt az állam, Józsefváros viszont a rászorulóknak adna lakást a területen
Bemutatjuk a Józsefváros kezéből kiragadni kívánt házakat, azok történetét, illetve a kerületi vezetés terveit.
The post Pikó András: Engem a Fidesz 2019-ben nem vett komolyan first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu