Pokolba taszítja az USA-t – iráni politikusok visszafenyegették Trumpot

Donald Trump a jelek szerint új határidőt szabott Iránnak a Hormuzi-szoros újranyitásához, amikor azt írta a közösségi oldalán: „kedd, este 8 óra keleti idő szerint!”

Az amerikai elnök azután posztolta az új határidőt, miután húsvétvasárnap, a kereszténység központi ünnepén azt írta: „a kedd az erőművek és a hidak napja lesz, egyetlen napba sűrítve Iránban. Ehhez foghatót még nem láttak!!! Nyissátok meg azt a kibaszott szorost, ti őrültek, különben a pokolban fogtok égni – majd meglátjátok! Dicsőség Allahnak.”

Az iráni tisztviselők felvették a versenyt Trumppal a fenyegetőzésben, írja a CNN. Mohamed-Bager Galibaf, a parlament elnöke azt üzente az amerikai elnöknek, hogy pokolba taszítja az Egyesült Államokat, és figyelmeztetett, hogy ha így folytatja, a Közel-Kelet lángok martalékává válhat. „Félreértés ne essék: háborús bűnökkel semmit sem nyernek. Az egyetlen valódi megoldás az iráni nép jogainak tiszteletben tartása és ennek a veszélyes játéknak a befejezése” – tette hozzá.

Maszúd Peszeskján iráni elnök hivatalának kommunikációs helyettese szerint Trump „puszta kétségbeesésből és dühből” süllyedt odáig, hogy ilyen trágár kifejezéseket használ. „A Hormuzi-szoros csak akkor nyílik meg újra, ha egy új jogi rendszer keretében az Iránra rákényszerített háború okozta károkat teljes mértékben megtérítik a tranzitdíj-bevételek egy részéből” – írta az iráni politikus az X-en.

A Hormuzi-szoros a világ egyik legfontosabb tengeri útvonala, a globális kőolaj-kereskedelem jelentős része itt halad át, ám Irán az amerikai és izraeli csapásokra válaszul korlátozta a forgalmat, ami komoly piaci sokkot váltott ki.

Az iráni háború kimenetelének lehetséges forgatókönyveit Szalai Máté vázolta fel cikkében.

The post Pokolba taszítja az USA-t – iráni politikusok visszafenyegették Trumpot first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest