Pásztor Erzsi alig több mint egy héttel ezelőtt számolt be arról, hogy újfent baleset érte: pont arra a térdére esett a taxijához sietve, amiről előző nap került le a kötés, mert rendbe jött. Mint kiderült, az esésnek azóta súlyosabb következménye lett, amiről nemrég a Tények Plusz stábjának mesélt a 89 éves színművésznő.
A csigolyái is sérültek
Tulajdonképpen megrepedt három csigolyám. Amikor elestem, akkor ez nem derült még ki, hanem nyilván annak a folytatása. Mert hát nem estem el azóta, szerencsére. Lekopogom, mert nem akarok elesni, de hát ez egy pokoli fájdalom
– osztotta meg a nézőkkel Pásztor Erzsi, akit a műsor riportere telefonon ért utol, a színésznő ugyanis az otthonában nem tudta fogadni a stábot.
Hozzátette, fájdalmára nincs gyógymód, csak az idő, a pihenés és a kímélet. Az előadásait is le kellett mondani, mert menni sem tud, olyan rossz állapotban van. Nehéz helyzetében lánya segíti, aki betegállományba vonult, hogy ápolni tudja őt.
Szeretetet érzek, és azért ez nekem erőt ad, hogy még számítanak rám, hogy még számít az, hogy én beszéljek, vagy hogy láthassanak. Na, nem akarok erről beszélni, mert akkor elsírom magam… mert ez az, ami nagyon hiányzik nekem. Az emberek, a közönség
– mondta könnyeivel küzdve a színésznő.
The post Pokoli fájdalmai vannak Pásztor Erzsinek: az előadásait is le kellett mondani first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





