Pokorni Zoltán 2020-ban kitüntette annak az egészségügyi központnak a volt vezetőjét, akit Kovács Gergely hűtlen kezelés és lopás gyanúja miatt jelentett fel

Thumbnail for 6611286

Nemrég hűtlen kezelés, lopás és a számvitel rendjének megsértése gyanúja miatt tett feljelentést Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere a már megszűnt Hegyvidéki Egészségügyi Központ (HEK) volt vezetője ellen. A Kutyapártos kerületvezető által elrendelt vizsgálat megállapította, hogy a HEK volt vezetője vélhetően súlyosan visszaélt a közvagyonnal: az általa kezelt céges bankkártyával személyes dolgokat vett. Ráadásul a gyanú szerint az önkormányzattól kapott céges autót magánutakra is használta, az üzemanyagkártyákkal pedig három másik (nem céges) kocsi költségeit is fizette.

A feljelentés szerint – amit az Átlátszó szerzett meg – szabálytalan bankkártyás vásárlásokkal 12-18 millió forint, a cégautóval kapcsolatos visszaélésekkel pedig 10-15 millió forint kárt okozott az önkormányzatnak.

A lap azt írja, 2023 nyarán az önkormányzat gazdasági dolgozói már felfigyeltek a gyanús kifizetésekre, és a jelzésük alapján indult hivatali vizsgálat megállapította, hogy komoly anyagi kár érte az önkormányzatot. A Pokorni Zoltán által vezetett képviselőtestület ezután gyorsan megszüntette az Egészségügyi Központot, a visszaélésekkel gyanúsítható cégvezető jogviszonyát pedig közös megegyezéssel megszüntették, a nő felelősségre vonása érdekében azonban nem tettek lépéseket.

A lap felidézi, a XII. kerületi önkormányzat Pokorni Zoltán polgármestersége idején, 2016. március elején hozta létre a Hegyvidéki Egészségügyi Központot (HEK), ami alá tartoztak a háziorvosi rendelők, védőnői szolgálatok, és minden egyéb egészségügyi feladat a kerületben (pl. véradások, szűrővizsgálatok). A központ vezetésével D.T.-t bízták meg, akinek az átlagos munkabére az utolsó években havi bruttó 2,5 millió forint volt. Ő rendelkezett az intézmény bankszámlái, bankkártyája és üzemanyagkártyái felett is.

Az Átlátszó azt írja, a Hegyvidéki Egészségügyi Központ élére a fideszes Pokorni Zoltánék által kinevezett D.T. régóta dolgozott a kerületben és az önkormányzatnak. Az egészségügyi végzettségű nő a kerületben található Országos Onkológiai Intézetben kezdte pályafutását, majd 2007-ben az önkormányzat Gazdasági Ellátó Szolgálatánál kezdett dolgozni. Először egészségügyi csoportvezetőként, majd 2012-től az egészségügyi ágazat igazgatóhelyetteseként, és onnan került 2016-ban a HEK élére.

2020-ban a Semmelweis-nap alkalmából az önkormányzat „Hegyvidék Egészségügyi Ellátási Díjat” adományozott neki, melyet a fideszes Pokorni Zoltán által szignált oklevél szerint kiemelkedő munkája elismeréseként kapott.

A feljelentésből kiderült az is, hogy a bankkátyával a havi keretösszegen belül szabadon költhetett, a bankszámláról történő kifizetésekhez azonban ellenjegyzésre volt szükség az önkormányzat Gazdasági Ellátó Szolgálata (GESZ) részéről.

2023 nyarán éppen a GESZ jelezte a HEK felettes szervét, a Népjóléti Irodát felügyelő Fonti Krisztina (Fidesz) alpolgármesternek, hogy „a Hegyvidéki Egészségügyi Központnál ismétlődő, súlyos szabálytalanságokat észleltek”. Az önkormányzat vezetése ezután vizsgálatot indított, aminek során Pokorniék könyvvizsgálója is szabálytalanságokat talált, és a kerületet néhány hónap alatt ért kárt 5 millió forintnál többre becsülte.

És hogy mi történt ezután? Felelősségre vonás helyett a képviselőtestület úgy döntött, hogy a HEK-et 2023 végén jogutód nélkül megszünteti.

2024 októberében azonban a hivatalba lépő új polgármester, Kovács Gergely újra elővette a HEK és annak egykori vezetőjének, D. T.-nek az ügyét: vizsgálatot rendelt el a 2020. január 1. – 2023. november 23. közötti időszakra vonatkozóan, majd ennek eredményeképp 2025 júniusában feljelentést tett a rendőrségen.

A feljelentésből kiderül, hogy a HEK vezetője sajátjaként kezelte az önkormányzat pénzét. Vett például bútorokat, lakásfelszerelési cikkeket és dekorációs termékeket, pl. lámpák, bútorok, tányérok, plédek, műnövények, de ide tartozik a nyuszis süteményestálat, benzines láncfűrészt, és nagyjából 300 ezer forintért vásárolt több Kärcher-porszívót is.

Szinte napi rendszerességgel vásárolt a HEK reprezentációs keretének terhére, de „a vásárolt áruk sokkal inkább családi bevásárlásnak, ill. több személy mindennapos élelmezésére szolgáló beszerzésnek felelnek meg”: a Daubner cukrászdában vásárolt különféle édességek és torták, valamint az a nagy mennyiségű kávékapszula is, amelyek a HEK egyik kávéfőzőjével sem voltak kompatibilisek.

D. T. a HEK bankkártyájával rendszeresen vásárolt gyógyszertárban vényköteles és nem vényköteles szereket is, valamint ránctalanító arckrémet, izzadásgátló dezodort férfiaknak és napvédő krémeket is.

Vannak abszurdnak tűnő tételek is a volt vezető vásárlási listáján:

kertészeti dolgok (pl. gyümölcsfák, levendulabokrok, muskátlitáp, paradicsompalánták, virágföld), lakásfelújítási termékek (pl. falfesték, csaptelep, WC-tartály, járólap, laminált padló), lakásfelszerelési tárgyak (pl. Diego-szőnyegek, Jysk-komód, Ikea-székek, ágyneműhuzat és párnák az XXLutzból, függöny és lámpa az Obiból), lakberendezési kiegészítők (pl. képkeret, rattan kosár, műfenyő, bögrék), piperecikkek (pl. egészségügyi betét, Playboy-parfüm), elektronikai termékek (pl. 4 részes gamer szett, Forza Horizon és FIFA22 Xbox-játékok), és sok könyv is (pl. a The Untamed – A Démon c. sorozat és Az égi hivatalnok áldása).

Az Átlátszó hozzáteszi, Kovács Gergely a feljelentésben felhívta a rendőrség figyelmét arra az érdekes egybaesésre a lakásfelújítási és lakberendezési termékek kapcsán, hogy azok vásárlása 2021 májusától az év végéig volt gyakoriak – a volt HEK-vezető pedig pont akkor végezte az önkormányzattól kapott szolgálati lakása felújítását és berendezését.

És ezzel még nincs vége. Kovácsék vizsgálata szerint ugyanis D.T. a HEK-es bankkártya mellett a cégautóval és a hozzá kapott 2 üzemanyagkártyával is visszaélt: „a vizsgált időszakban folyamatosan legalább három-négy gépkocsi minden üzemeltetési költségét (üzemanyag, útdíjak, autóápolás) elszámolták”, a tankolások helyszíne és időpontja alapján pedig a visszaélés-sorozatban legalább két személy vett részt.

The post Pokorni Zoltán 2020-ban kitüntette annak az egészségügyi központnak a volt vezetőjét, akit Kovács Gergely hűtlen kezelés és lopás gyanúja miatt jelentett fel first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest