A lassan magunk mögött hagyott héten csupán a délnyugati határszélen volt némi eső, ott is csupán 1-2 milliméter, és ez az állapot nem most kezdődött. Már március is száraz volt, mindössze a hónap utolsó napjaiban érkezett kevés csapadék, majd jött az elmúlt 125 év egyik legszárazabb áprilisa: a hónap 20. környékén esett helyenként 5-15 milliméter, máshol semmi.
Hazánk egyes területein március vége óta gyakorlatilag nem esett eső
– írja a HungaroMet.
Országszerte kritikusan száraz, porzik a felső, 20-30 centiméteres talajréteg, és lejjebb sem sokkal jobb a helyzet, az Alföldön és a Mezőföldön már 50 százalék alatt van a talaj nedvességtartalma a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában. Ugyanezeken a területeken a mélyebb rétegek nem tudtak feltöltődni télen, így ott sincs tartalék, mintegy 80-120 mm nedvesség hiányzik a felső egy méteres rétegből a telítettséghez képest.
Most legalább a remény megvan, az Időkép.hu szerint ugyanis egyre valószínűbb, hogy jövő hét szerda-csütörtök környékén egy hullámzó hidegfront nagyobb területre hozhatja meg végre a csapadékot. Ennek térbeli és időbeli kimenetele azonban egyelőre bizonytalan, itt írtunk róla részletesebben.
Még több az aszályról:
Nagy bajba kerülhet nyárra a Balaton
Mindenki látja, hogy óriási gond van, „de nem teszünk semmit”!
Idén elmaradt több mint kéthavi eső
The post Porzik Magyarország: mutatjuk, mennyire brutális az aszály first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





