Pótlólagos nyugdíjemelés jöhet 2025-ben: a nyugdíjszakértő kiszámolta, mennyi lehet

Thumbnail for 6417605

A tervezettnél magasabb infláció miatt szükséges lehet 2025-ben a kiegészítő nyugdíjemelésre – írja legfrissebb hírlevelében Farkas András nyugdíjszakértő.

Januárban a költségvetésben az idei évre tervezett infláció mértékével, azaz 3,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások. Csakhogy az infláció úgy tűnik, nem fogja tartani azt a tervet, mert szeptember óta folyamatosan emelkedik, és a KSH legfrissebb jelentése alapján februárban a fogyasztói árak átlagosan már 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, és ugyanennyi volt a nyugdíjas fogyasztói árindex is (5,6%).

Mint a nyugdíjszakértő emlékeztet, a nyugdíjtörvény szerint ha a 2025. január-augusztus hónapokban mért tényleges infláció mértéke alapján az idén várható pénzromlás meghaladja a 3,2 százalékot, akkor januárra visszamenőleg pótlólagos emelési korrekcióra kerül sor november hónapban, ami két forgatókönyv szerint valósulhet meg, attól függően, mennyi a várható infláció:

  • Ha nem lenne magasabb a várható infláció, mint 4,2%, akkor novemberben egész évre, plusz a 13. havi nyugdíjra egy összegben adják oda a korrekciós különbözetet.
  • Ha ennél magasabb lenne a várható infláció – és Farkas András szerint ennek van nagyobb esélye –, akkor viszont visszamenőleges nyugdíjemelést hajtanak végre úgy, hogy a január-október közötti 10 hónapra, plusz a 13. havi nyugdíjra eső emelési korrekciót novemberben adják oda egy összegben, viszont a novemberi nyugdíj már a korrekcióval emelt összegben érkezik.

Ennek mentén két lehetséges korrekciós példát vázolt a nyugdíjszakértő a jelenlegi, 242 ezer forintos átlagnyugdíjra vetítve.

  • Ha a várt éves infláció 4% lenne, vagyis 0,8 százalékponttal több, mint az idei januári 3,2%-os emelés, akkor
  • egy összegű korrekcióra kerülne sor, amelynek összege 25 170 forint lenne (242 ezer x 0,008 x 13),
  • amit a novemberi nyugdíjjal együtt adnának oda.

Ez esetben a 2026. januári nyugdíjemelés végrehajtása előtt megemelnék az idei januári nyugdíjat ezzel a 0,8 százalékponttal, és utána emelnék a jövő évre tervezendő infláció mértékével a jövő évi nyugdíj összegét jövő januárjában.

  • Ha a várt éves infláció 5% lenne, vagyis 1,8 százalékponttal több, mint az idei januári 3,2 százalékos emelés, akkor
  • visszamenőleges nyugdíjemelésre kerülne sor, ennek összege havi 4360 forint lenne (242 ezer x 0,018), amit január-október hónapra és a 13. hónapra egy összegben (47 960 forint) adnának oda a novemberi nyugdíjjal együtt,
  • a novemberi nyugdíjat pedig már 4360 forinttal emelt összegben folyósítanák.
  • A pótlólagos emelés 2025-ben így összesen 56 680 forint lenne.

Utóbbi esetben a megemelt novemberi nyugdíjra jöhet rá a 2026-ra tervezett inflációval megegyező emelés jövő januárban.

The post Pótlólagos nyugdíjemelés jöhet 2025-ben: a nyugdíjszakértő kiszámolta, mennyi lehet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest