Programot hirdetett Magyar Péter

Cikkünk frissül!

Az ország akkor áll erős lábakon, ha a lelkében béke, a törvényében rend, a mindennapjainkban munka és méltóság van. Szent István életműve nem távoli legenda, hanem egy működő parancs: Bizánc helyett Róma, sztyeppe helyett Európa, széthullás helyett működő állam – kezdte ünnepi beszédét Magyar Péter Pannonhalmán, a Tisza Párt augusztus 20-ai rendezvényén. A pártelnök szerint a magyarság ezeréves megmaradásának egyik kulcsa, hogy a Szent István-i parancs: „építs, tarts rendet és maradj Európa része!”, belénk ivódott.

Ugyanakkor ma fogy a népességünk, kiürülnek a falvaink, az egészségünk törékenyebb, mint a szomszédainké, a várólisták hosszabbak, mint a türelmünk, az oktatásunk az élmezőnyből a középmezőnybe süllyedt, a vízből hiány van, a levegőnk pedig egyre szennyezettebb – eközben a hatalom kizárólag önmagát szolgálja, nem a nemzetet – folytatta.

Aki győz a választáson, nem hatalmat kap, hanem felhatalmazást a szolgálatra – mondta Magyar Péter.

A Tisza elnöke elmondta: meghirdetik a Szent István-programot, nem négy évre, hanem egy nemzedéknyi időre, sőt lehetőség szerint még tovább, hogy „az unokáink is magyarul álmodjanak, magyar földön működő, méltányos és szabad hazában.”

Tíz vállalásuk így szól:

  1. 2035-ig megállítják a népességfogyást, és azt célozzák, hogy 2050-től ismét tízmillió fölé nőjön a magyarság létszáma.
  2. 2035-ig legalább 80 évre emelik a születéskor várható élettartamot, elsősorban az egészségügy fejlesztésével, a betegségek megelőzésével.
  3. 2030-ig megállítják a tömeges elvándorlást, és elindítják a Vár a hazád! programot, hogy nyolc év alatt 200 ezerrel növeljék a hazatérő magyarok számát, egy kiszámíthatóan működő állam ígéretével.
  4. A Tisza-kormány tíz falunként egymilliárd forint fejlesztési keretet ad, melynek elköltéséről helyben dönthetnek.
  5. 2035-ig minden régióban épül egy 21. századi szuperkórház, megerősítik az alapellátást.
  6. 2035-ig az oktatásban visszakerülünk Közép-Európa élére, a tanári pályát újra vonzóvá teszik.
  7. 2040-ig megduplázzák a megújuló energia arányát a hazai energiaellátásban, 2035-ig megszüntetik az orosz energiafüggőséget.
  8. A kritikus aszályhelyzet azonnali kezelése.
  9. 2030-ra a levegőszennyezést az év 95 százalékában az egészségügyi határérték alá szorítják.
  10. Visszaadják az önkormányzatok függetlenségét, hatásköreit és forrásait.

Magyar azt mondta, ez a tíz pont nem kívánságlista, hanem munkaterv. Mindegyik mellé forrást, határidőt és felelőst állítanak, a program teljesítésének alakulásáról a Tisza-kormány megalakulása után negyedévente beszámolnak. Ha mindez megvalósul, Magyarország nemcsak túlél, hanem gyarapodik, és nem Európa pereméhez, hanem a szívéhez tartozunk majd, ahogy Szent István rendelte – jelentette ki a pártelnök.

The post Programot hirdetett Magyar Péter first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest