A magyarok 80 százaléka hallott az MNB Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) vagyonának eltűnéséről. A többség szerint azért büntetőjogi felelősség terheli Matolcsy Györgyöt, ám a válaszadók csaknem kétharmada szerint nem lesznek komoly jogi következményei az ügynek – írja a Népszava a Publicus Intézet közvélemény-kutatása alapján.
A felmérés szerint a jegybankbotrányról az ellenzéki szavazók 97, a Fidesz-hívek 59, a bizonytalan, pártot nem választók 70 százaléka hallott. A válaszadók 77 százaléka szerint Matolcsy György volt a központi alak, míg 9 százalék úgy vélte: a volt MNB-elnök tudott az ügyekről, de félrenézett, illetve nem tudott ellene tenni.
Az ellenzékiek 88 százaléka szerint Matolcsy egyértelműen felelős, 9 százalék gondolta úgy, hogy tudhatott az ügyekről, de nem vett azokban részt, alig 1 százalék szerint nem is történt korrupció. A fideszes szavazók 34 százaléka nem válaszolt, 38 százalékuk szerint az alapítványi ügyekben Matolcsy volt a fő felelős, 11 százalékuk vélte úgy, hogy bár tudott róla, de félrenézett.
Az ügy ismerőinek 85 százaléka arról is értesült, hogy Matolcsy Ádám környezetéhez tartozó cégek is részesültek az alapítványokhoz került adófizetői pénzekből. A fideszesek 58 százaléka hallott csak Matolcsy Ádám érintettségéről, míg az ellenzéki szavazóknál ez az arány 95 százalék.
A válaszolni hajlandó megkérdezettek 80 százaléka szerint Matolcsy Györgynek egyértelmű a büntetőjogi felelőssége. Csak 5 százalék mondta azt, hogy ez fel sem vetődhet.
A teljes népességre nézve a válaszadók 62 százaléka vélte úgy, hogy nem lesznek komoly jogi következményei az ügynek, 8 százalék szerint lesz felelősségre vonás, de Matolcsy Györgyöt és családját az nem fogja érinteni. Ennek ellenkezőjével csak 17 százalék értett egyet. Ennél a kérdésnél megfordult az arány: a fideszesek 26, az ellenzékiek 16, a bizonytalanok 14 százaléka számít súlyos retorziókra.
Bár az Orbán-kormány az elmúlt hetekben is azt kommunikálta, hogy a jegybank függetlensége miatt nem tudhatott az MNB-alapítvány pénzügyeiről, a válaszadók 82 százalékát ez nem győzte meg, az érvelést csak 8 százalék fogadta el, 10 százalék nem válaszolt a kérdésre.
Nyomozás azt követően indult az MNB alapítványa és annak cégei ügyében, hogy nyilvánosságra kerültek az Állami Számvevőszék súlyos megállapításokat tartalmazó jelentései. Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója a Della podcastban beszélt arról, hogy nincs kétsége, hogy a jegybank felső vezetése bizonyíthatóan felelős az 500 milliárd forintos vagyont érintő ügyekben, sőt szerinte a kormány illetékes tagjainak is felelniük kellene.
The post Publicus: Matolcsy Györgyöt börtönbe küldené a többség first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu