Már korábban is mondtam, hogy az oroszok és az ukránok egy nép. Ebben az értelemben egész Ukrajna a miénk. Van egy régi szabály, miszerint ahová orosz katona beteszi a lábát, az a miénk
– mondta Vlagyimir Putyin pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon a Meduza című emigráns orosz lap szerint. Az orosz elnök ezzel arra a kérdésre válaszolt, hogy a orosz hadsereg milyen messzire haladhat előre Ukrajnában, túllépve a Moszkva által hivatalosan annektált régiókon.
Putyin azt is kijelentette, hogy az orosz hadsereg elfoglalhatja Szumi városát, annak a törekvésnek a részeként, hogy Oroszország „biztonsági zónát” hozzon létre, miután az ukrán csapatok tavaly nyáron megszállták Oroszország Kurszk régiójának egy részét.
Kiűztük őket. És most kénytelenek vagyunk biztonsági zónát létrehozni a határ mentén
– fogalmazott Putyin, hozzátéve, hogy nem tervezik Szumi elfoglalását, de ki sem zárja ennek lehetőségét.
Az orosz elnök nyilvános szerepléséről pénteken az MTI is beszámolt, ők a fenti részleteket nem közölték, helyette Putyinnal azt a közlését azt hangsúlyozták, hogy Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára, de ahhoz ragaszkodnak, hogy Ukrajna elismerje „a terepen kialakult realitást”.
The post Putyin: Ahová orosz katona beteszi a lábát, az a miénk first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu