Putyin kiakadt az Ukrajnában felbukkant szerb lőszerekre, Oroszország és Szerbia közösen vizsgálja az ügyet

Thumbnail for 6538069

Szerbia és Oroszország együtt fogja kivizsgálni, hogy kerültek a szerb gyártmányú lőszerek Ukrajnába – jelentette be Alekszandar Vucic szerb államfő, miután Moszkva azzal vádolja Szerbiát hogy fegyvereket küld Ukrajnába.

Az orosz külföldi hírszerzés azt állította, hogy Szerbia „hátba szúrta” Oroszországot azzal, hogy állításuk szerint szerb fegyvergyárak lőszert és fegyvereket adnak el Ukrajnának. Az SZVR azzal vádolta meg Szerbiát, hogy Csehországon, Lengyelországon és Bulgárián, valamint afrikai országokon keresztül látja el hadianyaggal Ukrajnát.

Vucic a szerb állami RTS TV-ben csütörtök éjjel azt mondta, hogy a május 9-i moszkvai látogatásakor Vlagyimir Putyin szóba is hozta az állítólagos ukrajnai fegyverszállításokat, ám a szerb államfő cáfolta az orosz hírszerzés egyes állításait.

A tények felderítésére orosz partnereinkkel munkacsoportot hoztunk létre. Az elhangzottak egy része nem igaz

– mondta az állami televízióban.

A Reuters egy titkos Pentagon-iratra hivatkozva azt írja, hogy 2023-ban Szerbia beleegyezett, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnába, annak ellenére, hogy katonai semlegességet hirdetett. Szerbia emiatt pedig többször is bírálatot kapott Oroszországtól. A szerb védelmi ipar olyan fegyvereket és lőszereket gyárt, amelyek nagyrészt kompatibilisek a nyolcvanas évekbeli szovjet katonai technológiával, vagyis az Ukrajnában és Oroszországban ma használt fegyverekkel is.

Gyárainknak élnie és működne kell. Körülbelül huszonnégyezer ember dolgozik közvetlenül a védelmi iparban

– mentegetőzött az oroszoknak a szerb elnök.

Szerbia papíron ugyan az Európai Unióba készül, de Magyarországhoz hasonlóan továbbra is Oroszország a legnagyobb gázszállítója, ráadásul az egyetlen olajfinomítójának a Gazprom és a Gazprom Nyeft a többségi tulajdonosa, ez pedig megköti Vucic kezét.

The post Putyin kiakadt az Ukrajnában felbukkant szerb lőszerekre, Oroszország és Szerbia közösen vizsgálja az ügyet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest