Rablás a Louvre-ban: elfogtak két gyanúsítottat

Letartóztattak két gyanúsítottat a párizsi Louvre-ban történt ékszerrablás ügyében, írja a francia sajtóra hivatkozva a BBC.

A Le Parisien értesülései szerint a két férfi Párizs egyik külvárosából, Seine-Saint-Denisből származik, és egyiküket a Charles de Gaulle nemzetközi repülőtéren kapcsolták le még szombaton este. Mindketten ismertek voltak a rendőrség előtt korábbi rablások miatt.

A múzeumból múlt vasárnap felbecsülhetetlen értékű ékszereket vitt el négy rabló fényes nappal.

A bűnözők helyi idő szerint 9 óra 30 perckor érkeztek a helyszínre, nem sokkal azután hogy a múzeum megnyitott.

Az elkövetők a Szajna folyóra néző erkélyen keresztül jutottak be az Apollón Galériába, a helyszínen készült képeken látni lehetett a falnak támasztott emelő munkaállványukat is. Ezt követően elektromos szerszámokkal kivágták az ablakot, majd megfenyegették az őröket, akik átadták nekik a követelt ékszereket, amik legalább 34 milliárd forintot érnek.

A francia sajtó szerint a rablók három teremben jártak, abból az egyikben nem is voltak biztonsági kamerák.

A rablók az előzetes jelentés szerint négy percig voltak a múzeumban, majd rollerrel távoztak.

A francia igazságügyi miniszter korábban arról beszélt, a protokollok elbuktak, az országnak pedig szörnyű ezáltal a megítélése.

A történtekről alábbi cikkünkben írtunk részletesebben:

Kapcsolódó
Filmbe illő koronaékszer-lopás a Louvre-ban: a bűnözők mellett megindult a felelősök keresése is

Felbecsülhetetlen értékű ékszereket loptak el vasárnap, fényes nappal a világ egyik legismertebb múzeumából. A villámgyors akcióról sok mindent tudni – az elkövetők több nyomot is hagytak maguk után –, ahogy az ellopott ékszerekről is. A bűnözők mellett megindult a felelősök keresése is.

The post Rablás a Louvre-ban: elfogtak két gyanúsítottat first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest