Rabszolgaként tartottak három férfit, büntetésük súlyosítását indítványozták

Thumbnail for 6458819

A Győri Fellebbviteli Főügyészség a büntetése súlyosítását indítványozta annak a vádlottnak, aki embertelen körülmények között tartott és dolgoztatott három férfit.

A tényállás szerint a vádlott és a felesége állattartással, lókereskedéssel és lomizással foglalkozott. 2018-tól az ezekkel kapcsolatos munkákat kiszolgáltatott helyzetű hajléktalan, munkanélküli személyekkel végeztették, nekik lakhatást, ellátást, munkabért ígértek.

A sértettek szállása egy romos, tető nélküli ház, illetve egy fűtetlen mikrobusz volt. Hidegebb időben a lóistállóban húzták meg magukat. Tisztálkodni az udvaron egy lavórban tudtak, naponta kétszer kaptak, jellemzően hideg és kevés élelmet.

Munkabér és szabadnap nélkül napi 12–14 órát kellett nehéz fizikai munkát végezniük. A vádlott megalázta és bántalmazta is őket, ha nem volt elégedett a munkájukkal.

Megtiltotta nekik, hogy az ingatlant elhagyják, személyes okmányaikat, mobiltelefonjukat elvette. 2021 októberében rendőrök jelentek meg az ingatlannál, akiktől az egyik sértett segítséget kért.

A Székesfehérvári Törvényszék a vádlottat emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt 5 év 6 hónap börtönbüntetésre, egymillió forint pénzbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A fenti ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosításáért, a vádlott és a védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbeztek.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a vádlott bűnös személyi szabadság megsértése bűntettében is, ezért szigorúbb büntetést érdemel.

Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.

The post Rabszolgaként tartottak három férfit, büntetésük súlyosítását indítványozták first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest