Ragadós száj- és körömfájás: 1000 tonnányi állattetem megsemmisítését rendelte el a Nébih

Thumbnail for 6392445

Ahogy a 24.hu is beszámolt róla, több mint 50 év után újra megjelent Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF). A vírust egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, ami után az országos főállatorvos azonnali hatósági intézkedéseket rendelt el.

Az Úgytudjuk című portál most Pintér Róbert helyi független képviselő közlésére hivatkozva megírta, hogy a Nébih elrendelte, hogy a leölt állatokat a Komárom-Esztergom vármegyében fekvő Bábolna közigazgatási területéhez tartozó külterületre kell szállítani. A hivatalos rendelkezések szerint az összesen megközelítőleg 1000 tonnányi súlyt nyomó tetemeket egy Bábolna mellett ásott hatalmas gödörben fogják megsemmisíteni.

Pintér Róbert a portálnak azt mondta, egészen jövő hét csütörtökig folyamatosan tart majd az állati tetemek szállítása és égetése. A képviselő ugyanakkor megjegyezte, hogy a Nébih megelőzőleg nem küldött minderről hivatalos megkeresést vagy értesítést a település vezetésének.

A ragadós száj- és körömfájás egy rendkívül fertőző vírusos betegség, amely főként a hasított körmű állatokat (például: szarvasmarha, sertés, juh, kecske, bivaly, vadon élő kérődzők) támadja. A betegség fő tünetei közé tartozik a láz, az étvágytalanság, a nyálzás és a hólyagok megjelenése a szájban, illetve a lábvégeken. A ragadós száj- és körömfájás emberekre nagyon ritkán terjed át, az állatállományokban azonban rendkívül nagy ragályozó képessége és gyors terjedése miatt megjelenése súlyos gazdasági következményekkel jár. A fertőzött állatokat nem lehet kezelni, így, ha egy gazdaságban akár csak egy állatnál is megerősítik a betegséget, az összes párosujjú patást fel kell számolni.

Az üggyel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak, amint válaszolnak, frissítjüka cikket.

Ide kapcsolódó hír, hogy a járvány megjelenése miatt Győrben (ami kimondottan közel van a fertőzés gócpontjaként azonosított Kisbajcshoz és Bábolnához is) az állatok egészségügyi védelme érdekébent ovábbi intézkedésekig nem nyit ki a helyi állatkert.

Kapcsolódó
Vészhelyzet: bezárt a győri állatkert

A járványveszély miatt, az állatok egészségügyi védelme érdekében hozták meg a döntést.

The post Ragadós száj- és körömfájás: 1000 tonnányi állattetem megsemmisítését rendelte el a Nébih first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest